Mérnöki emelt matek és fizika nélkül?
Sziasztok! Végzős gimnazista vagyok, a suliban végig kitűnő tanuló voltam, előrehozott érettségi vizsgát tettem már emelt angolból és digitális kultúrából is. Idén kezdtem el szemezgetni elsősorban a mérnökinformatikus, illetve a gépészmérnök szakokkal. Eddig azt gondoltam, hogy más területen szeretnék továbbtanulni majd a
jövőben, ezáltal a matekot és a fizikát nem is tanultam emelt szinten, viszont mindig jó voltam belőlük, az informatikát pedig kifejezetten szeretem. Szerintetek hozható egy mérnöki szak ezek hiányában, mennyi lenne a lemaradásom a többiekhez képest? Esetleg van itt olyan, aki szintén így végzett el egy adott képzést?










Ha tudsz, és engedik, még kéredzkedj be ezekre az emeltes órákra, ha nem is kell a pontszámodhoz az emelt érettségi.
Az egyetemen kb két óra alatt lenyomják a fél évnyi emelt matek anyagot. Ha sose hallottál ilyenről, akkor nagyon kemény lesz.





Én gépésznek tanulok a bme-n, a 3 félév matekot megcsináltam már. Nem volt matekból emeltem, (szakmai tárgyból volt emeltem meg angolból) sőt még a közép se volt valami fényes, gyengébb négyes csak. Őszintén, nem éreztem azt hogy annyira hiányzott az emelt matek, persze biztos könnyebb lett volna de ez van.
Sokan szeretnek úgy tenni mintha 110%-os emelt matek és fizika nélkül nem is lehetne belépni az egyetem területére, tapasztalatom szerint általában azok mondják ezt akik kitűnőek voltak gimiben majd egyetemen bukdácsoltak mert nem esett le nekik hogy sokkal többet kell tanulni.
Mtek órákon kívül sokat nem fogsz integrálni/deriválni komplex dolgokat kézzel, mert ilyenekre ott vannak a programok. A ketteshez azért kell tudni az anyagot, de amúgy én nem látom azt hogy aki rosszabb matekból az más mérnöki tárgyakból is rossz lenne, legalábbis nem a matek tudás hiánya miatt. (persze ha egyetemen kettes voltál matekból nagy eséllyel más mérnöki tárgyakból sem leszel ötös, de ez inkább a szorgalom hiánya miatt van)
Egyébként tudom ajánlani a matekinget, nem olyan drága, nyári szünet utolsó 2 hetébe nem túl sok idő alatt meg tudod tanulni az első féléves anyagot hogy nagy bajod ne legyen (ez gépészen a határértékek, deriválás, integrálás, és a komplex számok ha jól emlékszem)




















Maga a papír nem számít. Inkább a képesség arra, hogyha akartál volna, és tanítottak volna, le tudtál volna-e tenni egy emeltet.
Gépészmérnöki BSc-n végeztem, most kezdek az MSc-n. Emelt matekkal és fizikával kerültem be, sose volt problémám. Voltak olyanok, akiknek egyikből se volt emeltjük, vagy csak rossz eredménnyel, olyan sulikból jöttek, ahol nem is volt fakt, vagy csak nem volt normális oktatás, nem tudták sehonnan se megtanulni. De az egyetem nem okozott nekik gondot, mert akartak tanulni. Viszont voltak olyanok is, akik 12 évig kitűnők voltak, két emelttel kerültek be, de nem azért, mert érdekelte őket a szak, hanem a szüleik nyomására. Ők általában kibuktak.





8-as vagyok
Csak még annyi, hogy én matematikus-mérnök specializáción voltam. Ha korábban nem érdekelt a matek, ezt semmiképpen nem ajánlom. Viszont a mérnökinfós matek nem olyan durva, és a fizikát se veszik túl komolyan, a két félévből az első csak annyiból áll, hogy átveszik az érettségi szintjéig. Szóval ha informatikai irányba mennél, és jó vagy matekból, és fizikából, de annyira azért nem érdekelnek, akkor szerintem megfelelhet a mérnökinfó. Ha pl. nagyon érdekelne a fizika, akkor nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!