Az angol tanári képzés nehéz? Milyen másik tantárgyat lehet még felvenni mellé?
Tudtok ebben segíteni?
Mennyi idő a képzés kb?
Gondolkodtam, mi lenne ha angoltanár lennék, ugyanis imádom a nyelveket:)
A lehetőségeid, ha angoltanár szeretnél lenni:
1.) Kétszakos osztatlan mesterképzés. Választasz egy másik szakot az angol mellé, és kétszakos tanár leszel. Ezzel ezt a két szakot taníthatod 5-12. osztály között. Ez a képzés 5 éves.
2.) Anglisztika alapszak (3 év) után jelentkezel egy szakirányú mesterszakra (pl. anglisztika, amerikanisztika, fordító - 2 év) és jelentkezel tanári mesterszakra, ami 1 éves, és ezzel egyszakos angoltanár leszel. Ugyanúgy 5-12-ig taníthatsz vele. Az új kormányrendeletek elvileg lehetővé teszik olyan képzések indítását is, ami alapszakra épül közvetlenül, de nem nagyon láttam még olyan egyetemet, ami ilyen indítana - ha igen, elnézést a tájékozatlanságért. De az is legalább 1,5-2 éves mesterszak lenne.
3.) Tanító képzést végzel el, ezzel 1-4. évfolyamig taníthatsz angolt, ha angol műveltségi területen diplomázol, akkor 1-6. évfolyamig. Ez a képzés 4 éves.
Összességében: ha tudod magadról, hogy angoltanár szeretnél lenni, akkor javaslom, hogy kétszakos tanárképzésre jelentkezz. Az egyszakos tanárokat nem annyira szeretik alkalmazni, mert eléggé megbolygatja az órarend tervezést, a tanítói képzéssel meg alig taníthatnál angolt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!