Mi történne, ha az általános orvosiról átmennék biológus szakra?
Erősen gondolkodom, hogy otthagyva az osztatlan orvosképzést, más karrierlehetőség után nézek. Sajnos elég későn sikerült rájönnöm, hogy hiba volt ebbe belevágni, de sajnos amikor felvételiztem, senki nem tudott megfelelő útmutatással segíteni a pályaválasztásban.
Amiket fontosnak tartok leszögezni:
1. A sok tanulmányi nehézség ellenére, amit az egyetem nap mint nap nyújt, én nem kiégés miatt hagynám ott, hanem mert tényleg úgy érzem, hogy nem nekem való (ezért is felfüggeszteni a tanulmányaimat egy évre próba cseresznye alapon számomra nem opció).
2. Kellő körültekintéssel fogom meghozni döntésemet, és nagyon iparkodom nem megbánni (mint ahogyan azt sem bántam meg, hogy annak idején ebbe vágtam bele, mert tényleg nagyon sokat adott számomra ez a két és fél év, hiszen a megszerzett tudás és tapasztalat már engem gyarapít egész életemben).
3. Az orvosképzés után is inkább kutatóként, mint klinikusként képzeltem el magam az utóbbi időkben. Azt látva, hogy egyes intézeteknél mennyien vannak magasabb pozíciókban is akár orvosi végzettség nélkül dolgozók, ráébredtem, hogy irreális mértékű teher a számomra pont ezt a képzést elvégezni ahhoz a minimális versenyelőnyhöz képest, amihez ez másokkal szemben juttat.
4. A szeretteim mindenben támogatnak, és bár nyilván nem fogják kitörő örömmel fogadni, ha otthagyom álmaim hivatását, de elfogadják majd és támogatnak benne, mert számukra a boldogságom és a testi-lelki jólétem többet jelent, mint egy diploma, amit esetlegesen megszerzek. (Doktori címet pedig PhD-vel is lehet szerezni. :) )
5. Nem menekülő útvonal számomra a biológia szak, hanem őszintén (állattanostul-növénytanostul) érdekel. Eddig a szakot végző/végzett ismerőseimtől jót is, rosszat is hallottam róla.
6. Nem gondolom, hogy bármelyik egyetemi szak többet vagy kevesebbet érne a másiknál, de azt tudom, hogy nekem személy szerint a Bsc biológia szakot és egy ráépülő mesterképzést könnyebb lenne teljesíteni, mint az orvosit befejezni.
Amire kíváncsi vagyok:
1. A rengeteg meglévő teljesített tantárgyam közül előreláthatólag mennyit fogadtathatnék el (gondolok itt például sikerrel abszolvált biokémia, mikrobiológia, statisztika, genetika, ... tantárgyakra, amelyek minkét szak kötelező tantárgyai közt szerepelnek)?
2. Az esetlegesen beszámított tárgyakkal mennyire rövidülne a képzési idő?
3. Az orvosi kutatásokon kívül (ami elsősorban érdekelne) milyen más elhelyezkedési lehetőségei adódnak hazánkban egy biológusnak?
4. Ti/Önök hogyan döntenétek/döntenének a helyemben? Bármilyen hasznos meglátást, személyes tapasztalatot vagy jótanácsot szívesen fogadok!
Előre is köszönöm szépen mindenkinek a válaszokat! <3
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szépen felvázoltad a problémát, üdítő ilyen értelmes kérdést olvasni, de szerintem ezekre itt nem nagyon fogsz választ kapni.
1. és 2. Én megkeresném az adott TTK tanulmányi osztályát, ott biztosan tudnak segíteni.
3. Vannak állatok és növények is. Úgy sejtem, de csak sejtem, hogy nemzeti parkokban, erdészetekben, gazdaságokban is adódhat munka. Menj fel egy állásportálra, és tudakozódj!
4. Az orvosképzés nagyon hosszú, hisz eleve 6 év, és akkor igazából még nem vagy készen. Biológus akár 3 év után lehetsz, 5 év után pedig már mesterdiplomát szerezhetsz. Két és fél év orvosi után jó eséllyel rövidebb képzési idővel számolhatsz, lásd az 1. és 2. pontot! Ha van matekos, infós affinitásod, érdemes elgondolkodni a bionikus mérnök szakon, ami valószínűleg nagy jövő előtt áll.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Szia!
Szerintem ez már mindenképp jó irány, hogy realizáltad, hogy nem neked való az orvosi és így tudod, hogy biológus (talán) szeretnél lenni. Így tudod, hogy mit hagynál ott és nem tetszett.
A biológus képzésről:
Valóban arra készülj fel, hogy kutatónak képeznek. A BSc diplomád alapvetően semmit nem ér, sajnos ezzel számolni kell, de már az alapképzés során megéri kutatócsoporthoz csatlakozni (10ből 9 helyen szeretettel várják az embert) és szépen folyamatosan megszeretni a tudományt.
Nem tudom melyik egyetem biológia alapszakát nézted, az ELTE bioszán kicsit furcsán vannak a kémiák/biokémia/molbi, nem úgy, mint máshol vagy esetleg az orvosin.
Az, hogy milyen kutatásra van lehetőséged, igazából, amilyet szeretnél. Ahová csak elmész. Nagyon sok kutatóhely van, a területtől függ, ami igazán érdekel.
A negyedik kérdésre csak te tudsz válaszolni. Ha nagyon nem szeretnéd az orvosit és kiégsz, akkor semmiképp ne azt csináld, viszont biztos, hogy széleskörűbb lehetőségeket biztosít, ha azt végzed el, mintha biológus lennél. De nyilván orvosin a klinikumra készítenek fel elsősorban.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Minden szakmával sokra lehet vinni.
De a természettudományos tárgyakkal igazán nem könnyű. Bioszból minimum az MSc képzést el kell végezned és talán elmehetsz egy gyógyszergyár laborjába 8 órában mintákat pipettázni, vagy egy szennyvíztelepre mintát venni, esetleg kiértékeléseket csinálni egy környezetfelméréssel foglalkozó céghez. Nettó 300-ért.
Igen, tudom mielőtt leszázalékolnátok! Lehet vele sokra vinni, kutatólaborokban elhelyezkedni, sok pénz keresni, izgalmas munkát végezni. DE! Ez a felső 10%. Míg orvosival ennél sokkal több pénzt lehet keresni, és aki elvégzi arra 99% biztos jövő vár.
Ha nem számít a pénz, hagyd abba az orvosit nyugodtan. De számolj azzal, hogy biológusként nem biztos, hogy bekerülsz ebbe a 10%-ba. Ha pedig igen, az sem sokkal rövidebb, mint az orvosi. BSc+MSc+PhD kb. 8 év.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kedves Kérdező!
Nagyon érett gondolkodásmódodat igazán szépen levezetted az írásodban, gratulálok. Tudom, hogy rengeteg ember azzal áll eléd, hogy fejezd be ,ha màr elkezdted stb stb. Ha belegondolsz abba, hogy az elkövetkezendő 30-40 évre választasz pályát, akkor korántsem mindegy, hogy az eszedre vagy a szívedre hallgatsz-e. Az orvoslás nem egy olyan terület, amit majd megszeretsz, mert rengeteg lemondással jár és csak akkor tudod csinálni, ha imádod. Rengetegen megbánják.
Merd meglépni, ha ez az álmod! Egyébként ismerek olyat, aki harmadév után ment át bioszra az orvosiról és egy percig nem bánja a döntését.
Egy realista orvostanhallgató
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#8 ez hülyeség. Ne hasonlítsuk már össze a két szakot...
Hogy lenne ugyanolyan nehéz mint az orvosi?:)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!