Felvehetnek így is gyógytornász szakra?
Nyelvvizsgáért és emeltért nem kapsz pontot egyszerre, csak az egyikre. Szóval ha 50 pontot kapsz emelt angolra akkor a 30 pontot nem kapod meg a középfokúra, illetve a 40 vagy 50-et a felsőre sem, csak az emeltre kapod a pontot.
Amúgy én is írtam emailt a karnak, csak nekem a törtenelem emelt miatt volt esedékes, az sem számít ott a pontszámításnál, de intézményi pontnál az van, hogy MINDEN emeltre jár +50 pont, szóval arra is megkapom, de érettségi pontba nem számíttathatom be a százalékát csak a többlet pontot kapom meg. Szóval te is megkapod valószínűleg.
Oo de hát én úgy tudtam, hogy csak arra az emeltre kapok pontot amit az egyetem előír, én ilyet nem láttam hogy minden emeltre, de az akkor nem lenne rossz, sőt. Biosz emeltnél viszont csak 30 pontot olvastam valahol 50 helyett.
Mindenesetre úgy döntöttem, hogy megcsinálom az emeltet bioszból, aztán lesz ami lesz. Szóbeli meghallgatáson voltam már, abból van többletpontom, +ugye nyelvvizsga/emelttel szeretném kihozni a legjobbat, majd amelyik kedvező mert én már összezavarodtam :D
Megjelöltem Szegedet is igen, de második helyen. Elsőnek Pest, de majd az akkor kiderül hogy lesz :)
Biosz emeltet már mindenképp csinálok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!