Milyen fajta könyvek fejlesztik legjobban a szókincset?
"utal olvasni"
Most tudom, hogy mennyi szükséged van az okoskodásra (kb. nulla), de azért a lényeg mégiscsak az lenne, hogy ez változzon. Egyrészt olvasni kell a szülőknek is, a gyereknek azt kell látnia, hogy ez a napi rutin része. Olvasunk és örömünket leljük benne. Egy professzorom egyszer elmesélte, hogy amikor ő kisgyerek volt, az apja mindig érte ment szombaton iskola után (akkor még volt szombati tanítás), és hazafelé megálltak egy antikváriumban vagy könyvesboltban, ahol a fiú választhatott egy könyvet. Az apja megvette neki, és ha a következő péntekig elolvasta és elmondta az apjának, hogy miről szólt, akkor a következő szombaton választhatott még egy könyvet. Számos módszer van, ez csak egy a sok közül, meg kell azonban találni egyet, ami működik. Ez a szülő feladata, függetlenül a felvételitől. Amihez egyébként sok sikert!
"utal olvasni"
. Akkor semmilyen könyv sem segíti.
Egyébként keresni kell témát, amivel kapcsolatban szívesen tájékozódik. De a saját és más gyerekeiből kiindulva, a gyerek szókincse alapvetően a szülő szókincsén múlik.
Olyan könyvet kell keresni, ami érdekli. Azzal, hogy ha mondjuk azt írjuk, hogy lapozgasson egész nap szinonima szótárat nem igazán fog menni semmire mert mivel úgy sem érdekli úgy sem ragad rá belőle semmi.
Nálunk a könyvtárban pl nagyon kedves és segítőkész könyvtárasok vannak, nem tudom, hogy nálatok mennyire van lehetőség megkérdezni őket, hogy kinek mit ajánlanak.
Én ennyi idősen Időfutárt és Percy Jacksont olvastam többnyire, a Harry Potteren túlestem már hamarabb, de az is sokakkal megszerette már az olvasást.
Az ilyesmi korú lányok még általában Leiner Laurától olvasnak, bár én személy szerint nem szeretem a műveit, lehet a lányoknak tetszene.
Egyébként gondolom filmeket csak néz, ha könyveket nem is olvas. Tudnál esetleg írni párat, ami tetszett neki? Ez alapján mi is könnyebben tudnánk könyvet ajánlani
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!