Néhányan hogy tudtok elérni akár 450 pontos felvételit is?
#12 az 5. válaszoló vagyok. (Azt mondjuk nem értem, miért lettem lepontozva, de mindegy is.) Igen, igazságtalan, ahogy egy csomó minden más is. Viszont rossz tanárokra hivatkozni szerintem nem érdemes, mert nem ez a lényeg. Utánajárással és szorgalommal ez pótolható. Egyetemre pedig felnőtt emberek járnak, akik önállóan keresnek és találnak megoldást a problémáikra. Én 40 évesen jelentkeztem idén. Egyrészt: szerinted foglalkoztam középiskolás tananyaggal az elmúlt 20+ évben? Pláne emelt érettségi szintjén? Segítek: nyilván nem. Azonkívül rengeteget változott is a tanmenet, egy csomó olyan szóbeli téma volt most feladva, amit nekünk még egyáltalán nem tanítottak. Tehát semmiféle segítségem nem volt, netről szedtem össze középiskolai tankönyveket és a megvásárolható kidolgozott szóbeli tételeket. Mégis sikerült tisztességes eredményt összehoznom (munka mellett), és hidd el, nem azért, mintha zseni lennék. De ha belegondolsz, bajban lesz az egyetemen az, aki még egy érettségire sem tud jó eredménnyel felkészülni. És magánaéleti meg egyéb problémái is vannak mindenkinek, hidd el.
Másrészt: amit nekem most csinálnom kellett a többletpontok érdekében, az hivatalosan "szintemelő" érettségi. Holott amikor én 18 éves voltam, még nem léteztek szintek, így természetesen nem is választhattam közülük. Most mégis ugyanúgy ki kellett fizetnem az 58 ezer forintot tantárgyanként, mint a fiataloknak. Ez nem igazságtalan szerinted? Sajnos vannak az életben ilyen dolgok, de ezeken túl kell lépni, ha érvényesülni akar az ember.
Nem próbálom másokra kenni a saját tanulmányi eredményeimet, nagyon szorgalmas ember vagyok, minden szabadidőm házikra és beadandók írására ment el, mégha puskáztam is néha akkor se kaptam meg a 4-est. Szóval nem értem mi a gond, az én részemről mindent megtettem, hogy jobb legyek, nem ment. Nem egy lusta és hülye osztálytársamat vették fel egyetemre, ha nekik sikerült miért ne menne nekem? Ja és majdhogynem színötösek ott.
A tanáros részt azért írtam, mert tisztában vagyok hogy az egyetemen szarnak beléd, ezért vártam el volna el hogy legalább gimibe segítsenek, vagy ne csesztessenek.
Az érettségi eredményeid nagyban függ a középiskoládtól, a tanáraidtól, a képességeidtől, a sorgalmadtól, a motiváltságodtól, a családi helyezetedtől és még vagy ezer más dologtól.
10-es hozzászóló vagyok. Az Apáczaiban a komplex osztályban volt két ember akik 500 pontot értek el. Nagyon okosak és kémiából az OKTV első 10 helyezettjei között voltak. Én ismerem őket. Villányi volt a kémiatanáruk, nagyon szorgalmasak, a szüleik tudták fizetni a különtanárokat és ezek mellett még okosak is voltak.
"Tesó, te matekból nem voltál penge úgy látom, és te beszélsz 95%-ról, most nagy öngólt lőttél, ugyanis a felhozott példád, ami már így is roppant magas pontszám, az mindössze 410 pont.
95+85=180, 180*2=360, 360+50=410"
Csak épp az előző mondatomat hagytad figyelmen kívül, ahol írtam, hogy C1-es nyelvvizsgával számoltam. Ezek abszolút nem megugorhatatlan százalékok. Ha ennyire érdekel, matekom 96% lett, emelt infóm 87%, angol C1-em van és nekem a hagyományos számítási módszer volt kedvezőbb így végül 459 pontom lett, pedig egyáltalán nem szakadtam bele a tanulásba.
"Csak épp az előző mondatomat hagytad figyelmen kívül, ahol írtam, hogy C1-es nyelvvizsgával számoltam"
Tesó, akkor rosszul számoltál. 100 a max többletpont amit elérhetsz. Ha van két emelted már nincs 40 pont nyelvvizsgára. Szóval tanulmányozd a szabályokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!