A Felvi.hu miért szólított fel hiánypótlásra?
Rajtam a nyelvvizsga bizonyítványt keresik.
Még jó, hogy már van diplomám és azzal felvételizek, de nem baj.
Látom vannak gondol.
Igen, en is kaptam, hogy toltsem fel a 9-10-eset, holott nekem mar van erettsegim, tavaly el is kezdtem jarni egyetemre csak abbahagytam, es mar a pontszamomat is latom.
Es tavaly nem kellett a 9-10-es bizonyitvany. En holnap felhivom oket.
válaszoltak, de nem lettem sokkal okosabb
Tisztelt Jelentkező!
Tájékoztatom, hogy amennyiben a középiskolai bizonyítvány még hiányzó oldala (pl. 12. év végi vagy 13. év végi) nem áll még rendelkezésére, akkor azt a kézhezvételt követően lehetőség szerint késedelem nélkül, de legkésőbb 2023. július 12-ig kell a jelentkezéhez pótlólag csatolni.
A hiánypótlásban szereplő határidő (5 nap) azokra vonatkozik, akik a dokumentummal már rendelkeznek, de azt elmulasztották jelentkezésükhöz csatolni. Aggodalomra tehát nincs ok, amikor kézhez kapta az utolsó év végi bizonyítványt, akkor a gyorsabb feldolgozás érdekében igyekezzen minél hamarabb feltölteni az E-felvételiben, de mindenképpen ügyeljen a végső, 2023. július 12-i határidőre.
A középiskolai bizonyítvány megfelelő oldalai a tanulmányi pontok számításához szükséges, annak számítása azonban nem kötelező.
Amennyiben eddig feltöltött dokumentumánál észleltek problémát, kérjük a Dokumentumok menüpontban szereplő elutasító indok szerint járjon el.
"de nem lettem sokkal okosabb"
Melyik részét nem érted?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!