Ajánljátok a gazdaságtudományi kart?
Humán tárgyakban mindig jó voltam, ezért bölcsész szakra akartam jelentkezni, de azzal a későbbiekben nem tudom mihez kezdhetnék. Beszélek angolul (kb. B2 szint), és tanulok kínait. Gazdaságtudományi kart ajánlottak mert ahhoz kell nyelvtudás, de bizonytalan vagyok a matekban.
Nem reménytelen a matektudásom, tanulással jó jegyeket szerzek belőle, de akkor sem az erősségem. Mit gondoltok, ha most elkezdenék jobban koncentrálni a matekra volna esélyem az egyetemen, és a későbbi munkavállalásban, vagy inkább hagyjam?
Alapvetően a legtöbb gazdaságtudományi szakon első vagy első másfél évben vannak nehezebb matekos tárgyak, utána kb semmi ilyesmi nem kötelező. Tovább megyek: nagyon sok gazdasági területű munka nem használ nagyon matekot - alapműveleteken és százalékszzámításon meg ezeknek az értelmezésén kívül.
Szóval ha vmennyi munkával de jó jegyet tudsz szerezni matekból, akkor az már bőven elégnek tűnik, hogy gazdasági területen tudj dolgozni. Jó eséllyel egyetemen szívni fogsz a matekos tárgyakkal, de azokkal a legtöbben így vannak. Én mindigis jó voltam matekból, gimi utolsó két évében emelten tanultam, de kb ugyyanúgy szenvedtem egyetemen mint azok a szaktársaim akik gyenge matekosként jöttek, mert teljesen más volt az egyetemi tananyag. (Sőt, volt hogy gyengébb matekosnak könnyebben ment mert hozzá voltak szokva hogy több energiát kell a matekra fordítaniuk, engem meg kvázi meglepetésként ért, hogy gyakorolnom kell matekra és nem értek mindent egyből)
Egyetem alatt pénzügyi assisztensként dolgoztam, matekos szinten ez azt jelentette hogy excelben össze kellett adnom és kivonnom.
Diploma óta marketingben dologozok, itt az összeadás - kivonás mellett fontos a százalékszámítás is, de kb ennyi.
A legtöbben, akik gazdasági egyetemet végeznek és ilyen irányban helyezkednek el, alig valamit kell matekozniuk.
Ahogy én látom, a matekos tárgyak leginkább arra jók, hogy megmutassák neked hogy a gazdaság milyen területére érdemes vagy nem érdemes specializálódnod. Mert habár a legtöbb gazdasági szakon és azokhoz kapcsolódó munkákban nem kell az erős matek a későbbiekben, vannak olyan speciáls területek vagy mesterképzések, ahova meg igen.
"és a későbbi munkavállalásban"
Attól függ, hogy milyen munkát szeretnél majd.
Milyet?
"most 10-es vagyok. ... reális a 4-es, vagy még talán az 5-ös is"
Nem tűnik fel, hogy itt valami helytelenül van leírva?
*10.-es... erre gondoltál?
Legközelebb ha észreveszel egy hibát, amit a másik nem, próbálj meg kevésbé arrogánsan válaszolni. Hidd el úgyis érthető lesz.
Ha viszont a tartalom a gond, akkor igen, nyilván tudom, hogy az 5-ösre sokkal kisebb az esélyem, de azért megadom a lehetőségét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!