Milyen végzettség szükséges ahhoz, hogy később el tudjak helyezkedni programozó, szoftverfejlesztő stb.-ként?
Utánaolvasgattam és a legtöbben azt írják, hogy nem kell hozzá diploma, viszont ha az idők során egy nevesebb, nagyobb cégnél szeretnék elhelyezkedni, akkor ott már szükséges, hiába van tapasztalatom.
Egyébként pedig nem tudom hogy ki az aki a kisujjából rázza ki az emelt érettségiket, de nekem ennyi idő alatt nem fog menni, hogy kettő tárgyból emeltezzek egyszerre, ráadásul egyik tantárgyból sem tudok kapni az iskolámban ilyen szintű tanítást, mivel humán beállítottságú.
Egyébként milyen gondra gondoltál 2. válaszoló? Túl buta vagyok hozzá? Igen lehetséges hogy az vagyok egyelőre, mivel a 4 éves gimiből megkaptam 2 évnyi tanítást most pedig intézzem úgy a dolgaim ahogyan akarom, mossa mindenki a kezét:)
Nem, nem arra gondoltam, hanem arra, hogy bár lehet érettségivel ilyen munkát végezni, neked (még) nem. A befektetett energián múlik, nem a végzettségen. Persze az egyetem amúgy jó dolog szerintem, de tudok nagy cégeket, ahol lehetsz programozó diploma nélkül is.
Az emelt érettségi pedig nem olyan nehéz, mint amilyennek gimiben mondják. Meg tudod csinálni, pláne, ha ez amúgyis a hobbid.
Sok sikert!
4. válaszoló
A programtervező informatikus miben tér el az üzemmérnök-informatikustól a gyakorlatban?
Msc is kell multiknál ha vezetői pozíciót akarsz.
Tehát a Bsc is fontos.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!