Jól értelmezem ezt? (felvételi, szakok megjelölése)
Ugye most van a felvételi időszak, amikor meg kell jelölni az egyetemeket, szakokat.
Igazából én évek óta egy szakra készülök, egy egyetemre, bár sok választásom nem is lehetne, mert Budapesten az adott szak csak az ELTE-n van, de nem is ez a lényeg. Ezt már bejelöltem, első helyen, nem volt kérdés.
Egészen idáig nem jött nálam szóba az, hogy többet is megjelöljek, mert nem igazán volt olyan másik szak, ami érdekelne, amihez meglennének a képességeim és aminek értelme is lenne, de gondoltam, hogy ha 3 szakot lehet megjelölni díjmentesen, mindenféle kötelezettség nélkül, akkor miért ne? Ha valamilyen oknál fogva nem jönne össze az eredeti tervem és valami közbejönne, akkor van egy B opció, egy olyan szak, ami amúgy érdekel és ahhoz a szakhoz is van köze, amit eredetileg megjelöltem, csak önmagában nem nagyon ér semmit. Bejelöltem ezt második helyen, hogy ha valami közbejönne, azért legyen valami.
Nem a ponthatárokkal van a gond, 99%, hogy felvesznek az első helyre is, nem magasak a ponthatárok, ahogy a statisztikákat elnéztem, szinte mindenkit felvettek, aki megjelölte az adott szakot az elmúlt években.
Szóval, jól értelmezem azt, hogy az a lényeg, hogy milyen sorrendben jelölöm meg a szakokat és ha nekem lesz pl. 420 pontom, az első helyen megjelölt szakra kell 390 pont, a második helyen megjelöltre meg 350, tehát elvileg mindkettőre felvesznek, akkor az 1. helyen megjelölt szakra iratkozhatok be? Ugye? A 2. helyen megjelölt szak (vagy ha valakinek van több, akkor azok is) csak akkor jön szóba, ha valakinek az 1. helyen megjelölthöz nincs elég pontja?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!