Egyetemen ha ugyanazon a szakon szeretnék maradni,de másik campusra mennék át,milyen procedúráknak kell elébe nézni? Mi ennek a menete?
Debreceni Egyetemen kezdtem a gyógytornász szakot most Szolnokon és a debreceni képzésre szeretnék átjelentkezni. Azért jöttem ide,mert pótfelvételi eljárásban tudtam jelentkezni,de akkor már csak ide volt lehetőségem benyújtani a felvételit,közben Debrecen mellett élek, oda 100x egyszerűbb lett volna bejárnom. Anyagilag is jobban kijönnék úgy,mivel itt jelenleg muszáj koliban lennem, ami havi közel 20ezer ft+ minden napra főtt kaját hozni/venni, míg szoboszlóról csak a bérletet kéne fizetnem,minden mást megoldanék.
Na mindegy,a részletekről ennyit, igazából a kérdés adott,hogyan kell eljárni ilyen "kívánság" esetén? Hasonló kérdést még nem láttam,így érdekelne,ha bárki némi infóval tudna szolgálni. Köszönöm!
Én NK-s vagyok, csak dietes, de én is át akartam menni másik szakra, viszont én másik karra is.
A TO azt írta, hogy 2 teljesített félév után lehet átmenni, emellett elő van írva egy bizonyos kreditszám, aminek meg kell lennie, ezek nélkül nem tudsz váltani.
Ja, és annak a függvénye is, hogy van-e szabad hely még, lehet már csak önköltséges képzésre tudnál átmenni, mert rengetegen vannak az elsős gyógytornászok, velük vannak a mi óráink is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!