Egyetem emelt szintű érettségi nélkül?
Sziasztok! Én most 30 évesen döntöttem úgy, hogy szeretnék elvégezni egy egyetemi/főiskolai képzést. 2008-ban érettségiztem, és igaz jó eredményeim lettek+ van 2 középfokú nyelvvizsgám is, de emelt szintű érettségim sajnos nincs. Nem tudom az járható út-e, ha elvégzek először egy felsőoktatási szakképzést? Tehát ez helyettesítheti-e az emelt szintű érettségit?
Esetleg bármilyen kerülőútról tudtok, hogy ne kelljen újból érettségiznem?
Teljesen felesleges 2 évig foksz-ra járni.
Leteszel egy emeltet és kész.
Semmi közé a volt iskoládnak hozzá, a kormányhivatalnál kell jelentkezni rá. Utána fognak beosztani egy iskolába, ahol megírod.
Idén helyettesítette a FOKSZ az emelt érettségit, ha azonos szakirányon akartál tovább tanulni. (pl. kermark foksz -> vidékfejlesztés bsc)
Valószínűleg marad is ez a rendszer hiszen bejött az okleveles technikus képzés is amit valami hasonlóképpen kell elképzelni a leírtak alapján. (ugyanúgy kiváltja az emelt érettségit, és, lerövidíti a képzés időtartamát.)
De én is azt mondom, hogy felesleges a FOKSZ, egy emelt érettségit érdemesebb utólag pótolni.
Arra is van lehetőség, hogy egy általad választott középiskolában érettségizz. Be lehet menni az adott iskolába, ott is lehet jelentkezni és akkor ott tudsz érettségizni, ha el tudják fogadni a jelentkezésed (persze emeltet nem szerveznek mindenhol, lehet máshova kell menni szóbelizni pl.). Én is így voltam, a volt iskolámban szerettem volna érettségizni, ezért ott jelentkeztem.
Arra is van lehetőség, hogy a kormányhivatalban jelentkezz emeltre és akkor kihelyeznek valahova. Én ezt csak azért nem szerettem volna, mert nem akartam utazni, ha esetleg egy távolabb lévő iskolába küldtek volna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!