MATE-ra szeretnék menni mezőgazd./állattenyésztő/agrár mérnökire. Melyik éri meg?

Figyelt kérdés

Az biztos, hogy a 3 lehetőség közül biztos az egyikre szeretnék menni és amennyire tudom, egy jó darabig maga a képzés is egyforma. Viszont sajnos nem tudom és ismerősöm sincs aki ilyen végzettséggel rendelkezne vagy oda járt volna. Sőt, teljes sötétségben is vagyok azzal kapcsolatban, melyikkel járnék jobban. Próbáltam utána keresni, érdeklődni. Volt negatív és pozitív válasz is. Jelenlegi munkám miatt az országban elég nagy területet járok be, az egyik részén azt mondják hiány van az állatszenyeztő mérnökből, másik részén azt mondjak teljesen felesleges.


Nem állnék meg az alapképzésnél, ez fontos! Annyit már megtudtam, hogy az alapképzéssel valóban nem jut az ember sokra. Sőt, én a mesterképzés után is szeretnék majd valamilyen irányba szakosodni. Viszont sajnos ezzel kapcsolatban is elég hiányosak az információim, hogy mik felé lehet szakosodni. (Mezőgazdasági biotechnológusról tudok, de ezt csak egy, biztos ezen belül is van több dolog és az állattenyésztői/agrár m. képzésnek is biztos sok további lehetősege van, így EZEKRE is kíváncsi lennék!).


Bár le is írtam, de biztosan látszik is, hogy valóban nem tudom melyikben milyen lehetőségek vannak, így ha valaki oda járt, vagy van ismerőse negatívat, pozitívat, jelenleg ebbe dolgozik-e, megérte-e ehhez egyetemet végezni. MINDENRE kíváncsi vagyok. Lehetőleg aki tud, szép hosszú válaszba fejtse ki a tapasztalatokat mert annyi válasszal hogy; "Szar", nem vagyok előrébb.


Olyan válaszát is szivesen várom, aki a MATE-n tanult, de nem ezeket mert maga az egyetemi tapasztalatok is érdekelnek! Illetve olyanok válaszát is várom, akik esetleg nem végeztek egyetemet, de ezekhez kapcsolódó munkát végez!


Köszönöm előre is a válaszokat, remélem lesz sok használható, értékes válasz.



2021. jún. 27. 12:56
 1/2 anonim ***** válasza:
60%
Ha csak nincs egy nagy birtokod az Alföldön hozzá több millió tőkével akkor egy nagy pénzkidobás az agráriumban elhelyezkedni
2021. jún. 27. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
67%
Egyikre sem. Az agráregyetemeket már rég be kellett volna zárni. Van az országban elég pályaelhagyó vagy a szakmájában soha nem dolgozott agrármérnök az elkövetkező 30 évre.
2021. júl. 20. 07:25
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!