Mit tanácsolnátok a tanulásom ügyében?
Sziasztok!
Jelenleg a BME-VIK villamosmérnöki szakán vagyok 2. féléves hallgató, viszont egyre jobban azt érzem, hogy ez nem nekem való. Az épületek nagyon szépek (amíg bejárhattunk) és élveztem, hogy ilyen szép épületek közt veszhetek el, ezen kívül szerettem a programozást és a matekot is. Azonban már akkor év elején is felmerült, amit közöltem szüleimmel is, hogy nem érzem magam idevalónak.
Az okok a következőek:
-Olyan szinten okos emberek vannak itt nagy részben, hogy 20-30 perc, vagy annyi készülés nélkül minden egyes vizsgát, zh-t teljesítenek 5-ösre. Nekem sajnos hetek utáni tanulás után is csak 3-as a legjobb jegyem.
-Sajnos ez az okosság kijön rajtuk úgy, hogy kinézetre nem igazán igényesek, amit magamról nem mondanék el, ráadásul én szeretek elegánsabban öltözni is (ez nem azt jelenti, hogy öltönyben járok egyetemre)
-Olyan szinten introvertált a legtöbb ember, hogy ha csak messenger csoportban kérdezek valamit az egyetemmel kapcsolatban, nem mernek válaszolni. Ugyanez volt regisztrációs héten is. Be kellett mutatkozni, de mindenki a földet nézte.
Ezek után időközben feljött, hogy átmegyek a mérnökinformatikus szakra, de sajnos egy kaptafa. Bár biztosan jobban élvezném, mert kevesebb fizika és több programozás.
De viszont:
Ami még opció lehetne az egy jogi egyetem. Sajnos az eredményeim alapján csak a Károli-ÁJK-ra tudnék menni államira, ami viszont személyes tapasztalatok alapján nem igazán jó egyetem, de utána át tudnék menni a Pázmányra. A jogi pályával az a problémám, hogy a családomban nagyon nincs diplomás sem, nem, hogy jogász és nem tudom el tudnék-e vele helyezkedni ezután, plusz kb 30 éves koromig nem is dolgozhatnék normálisan (bojtárkodás). Kell érettségiznem angolból és töriből emelt szinten, az angol valószínűleg nem lenne probléma, mert van C1-em és a törit is imádom. A probléma még ezzel az, hogy csak jövőre tudnék így kezdeni szeptemberben. Addig dolgoznék és érettségire készülnék.
Ha esetleg az előbbi jogi egyetemi opció buta döntés lenne, megtudna esetleg nyugtatni egy mérnök, szoftverfejlesztő, vagy valaki fejlesztő, hogy nem igénytelen emberek- és környezetben kellene dolgozzak például szoftverfejlesztő mérnökként?
Előre is köszönöm szépen a válaszaitok!
19/F
Az épületek nagyon szépek.....
idiági olvastam....
Nem lehet egy seggel két lovat megülni.
Minek jársz másik tanfolyamra?
Kedves Kérdező!
Harmadéves mérnökinformatikus hallgató vagyok szintén VIK, AUT-on szoftverfejlesztés specializáción. Becsatlakoznék én is a beszélgetésbe.
Mivel írtad, hogy lehetőség a váltás infóra, így ahhoz is szeretnék hozzászólni, miközben iyekszem minden pontodra kitérni saját tapasztalattal, illetve itt rögtön az egyik kommentedre reagálva:
Először is édesanyád nagyot téved, ezt pár statisztikával te is alátámaszthatnád neki.
Továbbá tény és való, hogy sok okos ember van. de az első két félévben rengeteg olyan tárgy van, amit középiskolai ismeretekkel probléma nélkül el lehet végezni. Így ha neked vannak középiskolai hiányosságaid, akkor rögtön két lépéssel távolabbról indulsz a jobb jegy felé, mint a többiek.
Én egy gyenge gimiből jöttem a VIK-re, az első félévem 3-as alatt volt. A másodikban picit javult az átlagom, de közel nem volt fényes. Azóta meg majdnem jeles vagyok minden félévben (~4.8-4.9) Sokat mondják, hogy meg kell tanulni tanulni. Ez igaz. Nem kérnek számon rajtad heti szinten mindent, csak egy zh-n.. Ha elótte pár nappal kezdesz el tanulni, akkor elhiszem, hogy reggeltől-estig "tanulsz". Ha pedig napi szinten néznéd át a dolgokat, akkor nem kellene ennyit tanulni.
Az pedig, hogy igényesek, vagy sem, egy másik dolog. Nem cáfolom azt, hogy vannak akik kevésbé igényesek magukra, de ez csak egy szeglete a társaságnak. Szintén ellenpéldát mondanék, hogy azok közül akiket én ismerek infó/villany oldalon, vannak színtiszta jeles tanulók, sok imsc ponttal, mégis igényesek, sportolnak stb.. Szóval nem feltétlenül kell átlagban.
Introvertáltság.. Amennyit ti bejártatok, az kb. semmi nem volt. Sajnos rengeteg olyan eseménylehetőség maradt el, ami összekovácsolná a társaságot. Nem tudom a tanköri milyen volt, de nekünk azon a tankör egész jól összeállt. Ami pedig az online oktatást illeti. Ilyenkor sokan eltűnnek, vagy alig beszélnek. Pl. van olyan srác barátaim között, aki azóta alig adott életjelet magáról, miközben jelenléti oktatásban meg be nem áll a szájja.
Még mielőtt tovább fogok lépni a következő pontodra, a regisztrációs héten az embereknek új a sok arc, még nem feltétlenül képesek egyből nyitni. Pár hét után már lehet.
Kommentjeid:
5-10 óra tanulás valószínűleg elég azoknak, akik kellő középiskolai alappal érkeztek.
Ha a villany fizika nem tetszik, valószínűleg az infó fizika sem fog, de azért ez teljesíthetőbb, viszont ide is tanulni kell, ha eddig bajod volt vele.
Édesanyád hozzáállására való reagálással kezdtem, úgyhogy itt ezt kihagynám.
Átlagokat nézegetve pedig nem sok mindent lehet elmondani. Egyébként no offense, nem akarok senkit sem megbántani, de pl. ponthatárban is van különbség a két szak között. Meglehet, hogy ebből adódóan infóra több "tanulós" diák jut be, emiatt jobb. Ismét kiemelem, hogy NEM ÁLL SZÁNDÉKOMBAN BÁRKIT IS MEGBÁNTANI, ez csak egy kis elmélkedés.
Reggel 8-tól este 7-ig órák. Ha csak BME-s órákat nézzük akkor nem feltétlenül ez a teljes igazság. Első félévben biztosan volt, hogy ebédszünet, nem tudom, hogy a másodikban ez van-e még. Azt biztosan tudom, hogy nekem 2. félévben délután kettőkor végetértek a napok.
Mivel írtad, hogy tárgybukásod volt, megkérdezhetem miért? Valószínűleg abból is okosabbak lennénk, hogy mi lehet a fő baj. A másik pedig, hogy próbálj a valóság talaján maradni. Azt mondod, hogy nehéz több tárgy is, de cserébe előírt kredithez képest +7 kredittel megpakolod az órarended.
Miért nem úgy vettél fel tárgyat, hogy csak a hiányzót pótold? Így feleslegesen nehezíted meg az életed, ráadásul sok szabvál délután van.
Egyébként ha kellően utánajársz, akár vikwikin, akár senioroktól, simán vehettél volna fel olyan kötvál-gazdhumán tárgyat, ami szinte no effort teljesíthető. (Kommunikáció, Ergonómia, Digitális Életmód, stb..)
Mivel bőven túllőtted magad, így azt elhiszem, hogy van órád délután-este, de azt nem hiszem el, hogy nincsenek lyukak az órarendedben. Az nem reggeltől-estig suli, hogy délig van órád, utána meg 4-től folyt. köv.
Harmadrészt meg nem szégyen pár tárgyat nem megcsinálni, ha úgy érzed túllőtted a számukat. Mintatanterv szerint igyekezz tárgyakat csinálni annyira, amennyire tudod, aztán ezek mellé menjen annyi egyéb, ami belefér. De ne olyanokat, mint pl. Mikmak, Menvál, stb.. Egyszerűeket. Hidd el, később ez is jól jön.
A másik tanfolyam is érdekelne, hogy azt meg minek? Szó szerint saját magad szivatod, szaladsz a tudjuk milyen erdőbe tátott szájjal, aztán utána pedig csodálkozol..
Írtad, hogy fejlesztő szeretnél lenni, végső soron akkor nem villany, hanem infós diplomával. A szemem megakadt a következő mondaton: "Olyanokat is pl, mint a JAVA vagy C#, amiket a BME nem feltétlen oktat".
Nem tudom megnézted-e az infós tantervet, de: 3. félévben Java, 4. félévben Java csapatmunka, C# tárgy.
Szoftverfejlesztés szakirányon: van Spring (java), Rest api(c#), és a többi.
Már nem tartom számon mire válaszoltam és mire nem, de ha jól megnézed, itt eddig csak saját magad szivattad meg, de kitartást kívánok, és jó jegyeket. :)
Akarni kell, és tenni érte. Sok sikert! :)
Ha esetleg segítségre lenne szükséged infós tárgyakkal, vagy lenne pár kérdésed még, nyugodtan keress meg, vagy írd le itt. :)
Hajrá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!