Megéri nyelvtanárnak menni, vagy inkább menjek gyógypedagógusnak?

Sziasztok! :) Most vagyok 11.-es (17 éves), és nem ártana végre eldöntenem, hogy mégis mit szeretnék az egyetemen tanulni. Két szak érdekelne, az angol-spanyol osztatlan tanári, illetve a gyógypedagógia.

Angolból sikeresen átmentem a Cambridge nyelvvizsgán tavaly, C2-es szinten! Spanyolból januártól kezdek el készülni a felsőfokra, miután októberben sikeresen letettem a B2-es nyelvvizsgám belőle. Imádom a nyelveket - mindig is a nyelvek érdekeltek a legjobban az iskolai tantárgyak közül. Életem során még szívesen elsajátítanám a német nyelvet, a holland és svéd is nagyon érdekel, továbbá szívesen fordítanék és adnék magánorákat is! Az írás az egyik hobbim, rengeteget írok angolul és magyarul egyiránt - verseket, cikkeket, novellákat, stb... Mivel a tanári szakon kötelező irodalmat tanulni, és állítólag fejlesztik az íráskészségünket is, ezért ez egy nagy bónusz lenne!

A gyógypedagógián is gondolkozom, jó lenne kifejezetten bejutni logopédia szakirányra, csak sok helyen azt hallottam, hogy a korlátozott létszám miatt rendkívül nehéz bekerülni, mivel rendkívül nagy túljelentkezés van. Az ELTE-n volt, hogy 120-an jelentkeztek, és maximum csak 20-an kaphatnak helyet. Nehezítené továbbá a helyzetemet a fogsorzáródási problémám, mélyharapásom. Ez nincs befolyással a beszédemre egyáltalán, viszont hallottam, hogy kizáró ok lehet. Ettől függetlenül érdekel a gyógypedagógia, kifejezetten a pszichopedagógia és szomatopedagógia szakirányok.

Tisztában vagyok a tanárok borzasztó helyzetével ebben az országban... A fizetés nem a legjobb, a körülmények sem igazán. Viszont pályakezdőként úgy olvasom, hogy sokszor édesmindegy milyen szakon végez az ember, a helyzet sehogy sem fényes. Gazdasági vonalon képtelen lennék továbbtanulni, hiszen a matekom nagyon gyenge, sima bölcsésszakra meg nem igazán mennék, mert azok szakmát nem adnak. Legalább tanárként lesz elhelyezkedési lehetőségem, pláne akkor ha esetleg a gyógypedagógiát választom. (spanyoltanárokról pedig annyit, hogy én egy egri suliba járok jelenleg, és az iskolám erősen küzd azért, hogy találjon egy állandó spanyoltanárt, ugyanis a környéken csak három van, aki pedig jelenleg tanít nálunk, az nem is a bértábla szerint kapja a fizetését, hanem sokkal többet, mint a többi tanár - ezt tőle tudom, ugyanis ő készített fel különórák keretében a nyelvvizsgámra.)

Felmerült bennem az is, hogy szívesen mennék külföldre dolgozni. Utánna is jártam, hogy hogyan is működik sok országban a külföldi tanári diploma elismertetése. Az elismertetés lehetősége szép és jó, csak nem vagyok biztos abban, hogy valóban el is ismernék majd magyar tanári képesítéstem. Azt tudom, hogy külföldre vándorol a Magyarországon végzett gyógypedagógusok nagy része, viszont azzal meg végképp nem vagyok tisztában, hogy az ő képesítésüket hogyan lehet elfogadtatni külföldön. Logopédusként biztosan nem alkalmaznának például egy magyar anyanyelvűt, hiába beszéli C2-es szinten az angolt, akcentus nélkül. Viszont ha más dologra specializálódnék akkor lenne esélyem külföldön elhelyezkedni? Azt tudom, hogy sok ázsiai ország fogad nem anyanyelvű (de anyanyelvi szinten tudó) angoltanárokat, pl. Japán, ahol havi másfélmilliós fizetésekért van lehetősége az embernek elhelyezkednie nyelvsulikban órákat tartani.

Még egy dolog ami bennem kérdéseket vet fel: sok rémhírt hallok azzal kapcsolatban, hogy a technológia fejlőfésével se fordítókra se nyelvtanárokra nem lesz szükség a jövőben. Én ezt személyszerint elképzelhetetlennek tartom, viszont be kell valljam, hogy néha engem is meglep az, hogy most már mikre képes a Google Fordító. És akkor ki tudja hogy más fizetős fordítóalkalmazások mennyire pontosak. Mit gondoltak, félnem kéne ettől?

Összeségében szerintetek melyik irány érné meg jobban hazai és külföldi viszonylatban? Válaszaitokat előre is köszönöm, és szép napot kívánok nektek! :)