CAD-CAM informatikus vagy gazdasági infós?
Vagyis egy CAD-CAM informatikus OKJ-d van, igaz?
Gazdaságinformatikus képzés alatt pedig a 3,5 éves BSc alapképzésre gondolsz?
Ha igen, akkor kérdés nélkül a gazdinfó. A jelenlegi összes egyetemi szakok közül az egyik legértékesebb szaknak/diplomának mondható a többi infós képzéssel egyetemben. (Nyilván az orvosi és a többi mérnöki szakok mellett).
Büfészaknak egyáltalán nem mondható, de az tény, sokak szerint a proginfótól és a mérnökinfótól könnyebb (mondjuk ez semmit nem számít a piacon) illetve néha valóban az az eset, hogy "két szék közé ülsz", mert tanulsz ebből is meg abból is egy keveset.
Ezzel a diplomával nagyjából mindenhol el tudsz helyezkedni az IT és a közgazdászok világában, persze ez rajtad múlik. Nyilván nem leszel egy teljesértékű közgazdász, de az sem kizárt. Ha érted a dolgod, nem fognak a diplomád miatt elküldeni sem egy szoftverfejlesztő cégtől, sem pedig egy olyan helyről ahol közgazdászt keresnek. (Mondjuk ezzel a papírral gyakoribb IT-s cégeknél vezető pozikban lenni, nyilván sok évnyi tapasztalat után)
Szóval a kapu mindenhol kinyílik előtted ezzel a papírral, a többi már csak a te képességeiden múlik, hogy hova kellesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!