Melyik orvosi egyetemet válasszam? Orvostanhallgatói tapasztalatok?
Még egy hónap van az egyetemi felvételi leadására, én pedig kétségbe vagyok esve. Helyileg Budapest van a legközelebb (másfél óra busszal és vonattal), utána Szeged és Pécs kb. ugyanannyi (3 óra). Debrecen pont emiatt kilőve (6 óra lenne, átszállásokkal). Minden barátom Pestre megy, de másik egyetemekre. És Pesten együtt tudnék lakni a barátommal, egy rokon lakásában, ahonnan kb 30-45 perc villamos az egyetem. Jártam már mindhárom esélyes egyetem nyílt napján is, Szeged és Pécs is nagyon szimpatikus, a városok is.
Ezzel szemben Pest annyira nem tűnik élhető helynek, nagyon zsúfolt és hangos, rengeteg az ember. Az egyetem híres mivel főváros, nehéz bekerülni a magas ponthatár miatt. Barátom is orvos szeretne lenni, de kételkedik, hogy elég pontja lesz Pesthez. A SOTE gyakorlati oktatásáról nem sok jót hallottam, semmivel sem tudnak többet mint vidéken, a képzés ugyanaz. Állítólag mivel sok a hallgató, köztük sok a sznob is. A távolságok városon belül hatalmasak, van hogy a város másik végébe kell menni nap közben.
Pécsett és Szegeden nem kell annyit utazgatni, a város nyugodt és szép, a hallgatói közösség családiasabb. Albérletet nem tudnánk sehol fizetni, ebben a két városban mindenképp kollégiumba mennék, de akkor a barátommal nem tudnék együtt lenni olyan szinten. Összességében egyiket sem zárnám ki, de képtelen vagyok dönteni és kiállni a döntésem mellett, mindig jön valami ami miatt változtatok. Esetleg valakinek tippje, tapasztalata?
Szia!
Én Bp agglomerációban lakom, de Szegedre vettek fel, ez volt a második helyre beírva. Nagyon jól érzem itt magam, örülök, hogy így alakult. Koliban lakom, nagyon élem a társaságot.
Sote volt az első helyen a családom, barátaim miatt. Még a lakhatason nem is gondolkodtam... Akik tényleg a barátaid, azok akkor is megmaradnak, ha csak pár havonta találkoztok. Sok új barátot fogsz találni ott is, ahova felvesznek!
Szerintem vidéken befogadóbb a közösség, sok rosszat hallotam a sotes társaságról, ennek ellenére vannak ott is barátaim, illetve akikkel nyári gyakon találkoztam, mind jófejek, így nem tudom megerősíteni. Valahol én is sznob vagyok, de látod mégsem Pesten.
Az oktatás színvonala szempontjából mindegy hol csinálod. Ezen ne agyalj.
Ha a barátoddal nagyon együtt akarjátok ezt csinálni, akkor legyen Szeged, nagyobb eséllyel kerültök be mindketten.
Alapjáraton azt tanácsolnám, hogy hagyd meg a jelenlegi sorrendet, tanuljatok mindketten ezerrel az érettségire.
Szia, én a sotén vagyok, szóval gondoltam hozzászólok. Hát figyelj ez a közösség dolog úgy van, mint bármelyik másik egyetemen szerintem. Ugyanúgy szegeden, vagy pécsen is lesznek sznobok, viszont nem fog egy egész évfolyam belőlük állni, neked pedig nem kell jóban lenned az egész évfolyammal. :D Mindig mindenki megtalálja a saját kis csapatát, hidd el.
Amúgy nem értem, írtad, hogy a barátod is orvos szeretne lenni, akkor neki nem jönnek szóba a vidéki egyetemek? Oda pedig mehetnétek együtt.
Ha a barátoddal meg még 1-2 emberrel beköltöztök egy albiba, az sem megoldás?
Vagy nálunk pl. a koleszban is meg lehet választani, hogy kivel szeretnél együtt lakni.
Az a nagy helyzet, hogy Szegeden is el vannak szállva az albérletárak. Nyilván nem olyan durván, mint Budapesten, de a helyi viszonyokhoz képest igen. Egy jó helyen lévő másfél szobás lakásért simán elkérnek havi 120 ezret + rezsi. Ha nincs jó helyen, akkor mondjuk 80 ezer.
Ettől függetlenül én azt mondom, hogy jobb választás lenne Budapesten tanulnod. Orvosi mellett szinte biztos, hogy nem fogsz tudni dolgozni pl, és óriási segítség lesz az, hogy az albérletre nem kell költeni. És az se mindegy, hogy másfél óra alatt otthon vagy, ha kell. Szerintem mind a négy orvosi egyetem jó Magyarországon, úgyhogy azt a legjobb választani, amelyik a legközelebb van hozzád.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!