Sürgősségi betegellátói karon mennyire fektetnek nagy hangsúlyt a biológián belül a genetikára?
Bioszból emeltezni szeretnék majd, hogy bekerüljek oda, viszont emiatt a genetika tananyag miatt lehet meg is bukok féléves bioszból. Az elején még jól ment és értettem, de ahogyan gyűltek a fogalmak és ezekkel gyakorlati feladatokat kellett megoldani, azóta nem megy. Mondok egy feladat példát: adott egy egészséges apa és egy beteg anya és ezek keresztezésével állapítsuk meg, hogy milyen utódok fognak születni. És nem elég szimplán a táblázat, utána elemezni kell, hogy pl 50%-ban heterozigóta. El kell tudni dönteni melyik a domináns recesszív. Ez már túl sok nekem.
De van olyan feladat is, hogy fel vannak adva a szülők és a keresztezésből állapítsuk meg, hogy hány százalék az esélye, hogy ennek meg annak a közösülésével tarka utód fog születni.
Ezekre mennyire mennek rá a sürgősségi betegellátói orvosi karon? Megéri így belevágni, hogy ez ennyire sötét számomra?
Keress magántanárt és értsd meg, mert ez azért nem agysebészet ám! 2 hét alatt leesik, ha ráfekszel. Mély levegő és nyomás! Gyűrd!
Amiről te beszélsz amúgy az az orvosi egyetem (és majd később traumatológiára akarsz szakosodni, vagy mi a bánat az a sürgősségi betegellátó és orvosi kar egyben???)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!