Mit tennétek ebben a helyzetben?

19 éves srác vagyok, jelenleg egy gyárban dolgozom havi 120 ezerért 2 műszakban. 9 hónapja dolgozok itt, 0 hiányzással, becsületes munkavégzéssel. De az igazság az, hogy semmi motivációm nincsen, csak a bizonytalan jövőkép. A sulit már lassan 2 éve otthagytam ( 8 általánosom van + 1 szakis osztály) bizonyos okok miatt, de annyit mondok, hogy nem droghoz/cigihez/alkoholhoz köthető, hanem mondhatni a szerencsétlenségem miatt, elég nehéz volt beilleszkedni, nagyon nem fogadtak el, és a végén már nem láttam más lehetőséget :( Nagyon leírt engem mindenki már ott, hogy gyáva vagyok, és kihúzom magam mindenből, szüleim is.. Azóta minden munkát elvállaltam, amit csak tudtam, és azóta sem adtam fel. De nem akarok egész életembe ilyen munkából élni, 8 órát állok egyhelyben mindennap, mindezt 120 ezerért (jóesetben annyi, volt mikor 110 körül volt). Ti milyen tanácsokat tudnátok nekem adni? Alapvetően egy nagyon intelinges embernek tartom magam, ha az élet dolgairól van szó, de gimivel már valsz meggyűlne a bajom, ugyanis már a szakis matek is megizzasztott. Ti hogyan probálnátok kitörni ebből? Nagyon lehangol az, mikor látom azt, hogy mindenki írja, hogy már az érettségi + diploma kombó sem ér sokat.. Akkor én mit mondjak?

Látom azt is, hogy csomóan írjak, hogy ilyen - olyan vállalkozásuk van, meg hogy mérnökök vagyunk németben, vagy hogy 350 - 500 megvan magyarba villanyszerelőkent stb. Én meg szószerint azért dolgozok, hogy létezhessek.. Egy kicseszett cipőre is sajnálom a pénzt, nemám egy fullos tv-re v bútorra. Látom azt, hogy mások hogyan élnek (szép családi ház, gyerekek, kocsi stb) nekem meg egy cipőt is 5x kell meggondolni. Egyre kevesebb kedvem van így élni is, pedig ha jó munkaerőnek tartom magam, és becsületesen végzek én bármilyen munkát, de semmi esélyem sajnos, főleg itt m.o alsó részén.