Hol tudnék olyan diákokkal beszélni akik skandináv egyetemen tanulnak magyarként?
Elsősorban Dánia érdekelne.
Mesterszakra szeretnék oda jelentkezni.
Próbáltam Facebook-csoportokat is keresni, de egyelőre nem találtam.
Pl. hogy hallottam, hogy aki heti minimum 10 órát dolgozik egyetem mellett, az kap az államtól támogatást. Így gyakorlatilag minimális munkával is finanszírozhatóak a tanulmányok.
Ez tényleg igaz?
Illetve, hogy a jelentkezés is teljesen költségmentes. Nem kell 50 vagy 100 eurót befizetni mint más nyugati egyetemeknél.
Dániában vagyok mesteren.
Majdnem igaz, de havi 43 óra kell. Legálisan, lepapírozva, s akkor kapsz egy szép összeget a dán államtól.
Én a havi 43 óra diákmunkával és mellette a dán állami támogatással félre tudok havonta tenni egy 100ezer forintnyi koronát, úgy, hogy egyedül élek az egyetemhez közeli albimban (Aalborg, nem a legdrágább város, de tán nem is a legolcsóbb)
Annyi az egyetlen hátulütője az egésznek, hogy mivel Dánia kedvelt célpont mind tanulásra mind munkára, a dán nyelv meg eléggé kaki, így nem feltétlen könnyű diákmunkát találni. Adott térségben, ha nincs ismerősöd aki beajánl akkor 8-12 hónapba is telhet. Én is ismerős által szereztem állati jó irodai melót (a legtöbb diákmeló eléggé alja, takarítás, mosogatás)
Amúgy meg, rengeteg dániai magyar diákok fb csoport van :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!