Anglia egyetem?

Figyelt kérdés

Nemsokára kezdem a 11. évemet a gimiben, és érettségi után külföldön szeretnék továbbtanulni. Úgy gondoltam, hogy már most elkezdek utánanézni a lehetőségeknek, hogy legyen időm felkészülni.


Leginkább Angliába szeretnék egyetemre menni (de más országokban is gondolkozom, és persze itthon is fogok jelentkezni, biztos, ami biztos).


Egyelőre az a tervem, hogy jogot tanulok (igen, tudom, hogy ha külföldön teszem le a jogi diplomát, akkor azzal csak ott tudok majd munkát kapni, de egyetem után is szeretnék kint maradni, ha lehet). Angolból C1-es nyelvvizsgám van, németből pedig egyelőre A2-B1 szint körül járok, de abból is szeretnék majd egy B2-es nyelvvizsgát. Angolból most ősszel fogok emelt szintű előrehozott érettségit tenni. Történelemből és magyarból jelentkeztem emelt órára, és egyelőre az a terv hogy töriből fogok még is emeltezni az angol mellett.


Leginkább az érdekelne, hogy milyen követelmények vannak egy angol egyetemre való jelentkezésnél, illetve ti melyik egyetemeket és városokat ajánljátok? Szerintetek egyébként mennyi esélyem lenne bekerülni egy angliai egyetemre?


Illetve milyen plusz, tanórán kívüli tevékenységek vannak, amiket elfogadnak jogi karon? Légyszi, ha valakinek van bármilyen tapasztalata ezekkel kapcsolatban, akkor írjon, elég tájékozatlan vagyok még.



aug. 28. 15:42
 1/1 anonim ***** válasza:
100%

Az óhajtott egyetem honlapján kellene tájékozódni.

Ott megvan az is, hogy külhoniaknak milyen nyelvvizsgát fogadnak el. Nagy valószínűséggel a te C1-ed nem tartozik ezek közé.

aug. 28. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!