Ha valakinek van rá lehetősége, mindenképpen érdemesebb Ausztriába menni egyetemre tanárszakra?
Ezen gondolkodom. Korábban már laktunk Ausztriában, de most jelenleg Magyarországon vagyok és egészen idáig itt terveztem egyetemre menni, a felvin meg is jelöltem, de most egyre jobban elbizonytalanodom.
Nyelvszakra mennék, tehát a szaktárgyak ígyis-úgyis az adott nyelveken lennének itthon is és kint is, a pedagógiai tantárgyak lennének németül. Ki kéne hagynom érettségi után egy évet a felvételi felkészülés miatt, meg németből le kéne tennem egy C1 nyelvvizsgát, amihez tanfolyamra kéne járnom. Jelenleg B2-m van, de tudom, hogy ez nem elég.
Viszont én most alapból egy évvel később érettségizek, mert 0.-os is voltam, így összesen 2 évvel később kezdeném az egyetemet és a tanárképzés alapból nem rövid. Mondjuk Ausztriában ahogy olvastam, 4 év az alapszak, 2 év a mesterszak és ha valaki iskolába akar menni tanítani, akkor a mesterszaknak is meg kell lennie, hogy “teljes” legyen a diplomája, de én úgy értelmeztem, hogy a 4 év Bachelor után kap az ember diplomát.
Nem a közoktatásban tervezek elhelyezkedni, de ha úgy hozná az élet, jobban járnék vele kint, amihez akkor már jobb egy kinti diploma.
Csak főleg ez a gap year zavar. Majdnem 21 leszek így, amikor az egyetemet elkezdeném. Úgy érzem, soha az életben nem jutok el így a diplomáig…
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!