Mik a lehetőségeim? 5 érettségi tárgyból 4 már meg van az angol nem sikerült ez 3 éve volt, azóta Németországban élek és B1 nyelv vizsgát tettem, érettségizhetek német nyelvből ha nem tanultam soha milyen lehetőségeim vannak?
Osztályozó vizsgát kell tennem és utána érettségizhetek német nyelvből?
Nem tervezek haza menni de az érettségim szeretném ha már a nagy részét le tettem.
Mármint szint vizsgára vagy csak úgy jelentkezhetek érettségire? Úgy is hogy angolt tanultam? Persze a fizetés nem gond,sejtettem.
Csak a menetével nem vagyok tisztában
Köszönöm
Vizsgaszabályzat:
12. § * (1) * Érettségi vizsga a tanulói jogviszony keretében, az érettségi bizonyítvány megszerzése előtt abból a vizsgatárgyból tehető, amelynek a helyi tantervben a jelentkező számára az adott tantárgyra vonatkozóan meghatározott követelményeit az érettségi vizsgára jelentkező teljesítette, tudását osztályzattal értékelték, és ezt bizonyítvánnyal igazolni tudja. Ha a tanuló olyan vizsgatárgyból kíván érettségi vizsgát tenni, amelyből középiskolájának helyi tanterve szerint nem tehet érettségi vizsgát, e vizsgatárgy esetében a jelentkezési feltételt vendégtanulói jogviszonyban, másik középiskolában teljesítheti. Az érettségi bizonyítvány megszerzése, továbbá a tanulói jogviszony megszűnése utáni érettségi vizsgán bármely vizsgatárgyból - idegen nyelv esetén a magyarországi középiskolában tanított nyelvekből - tehető érettségi vizsga.
Mivel nincs tanulói jogviszonyod, simán jelentkezhetsz németből is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!