Hogyan zajlik az Origo szóbeli nyelvvizsga?
Figyelt kérdés
Tapasztalatok érdekelnének, pozitívak és negatívak egyaránt.2018. okt. 25. 19:45
1/4 anonim válasza:
én németen voltam idén márciusban B2: 2 nő volt nagyon kedvesek és segítőkészek, látták hogy izgulok ezért az elején magyarul beszélgettünk kicsit, csak ez után kapcsolta be a hangfelvevőt. elkérte a személyimet aztán kezdtük is: 3 dolgot kellett húzni: egy beszélgetési témát, két képet ebből egyet kellett kiválasztani, és egy szituációt. Az elsőnek húzottat nem nézhettem meg, az a vizsgáztatónál maradt, és ő irányította a beszélgetést kb ilyen alap kérdésekkel: meséljek a baráti társaságomról, mi a véleményem az (vizsga idején pocsék) időjárásról, mik a jövőbeli terveim stb. ezt lerendeztük kb 3 perc alatt, ezután a képes feladat jött, itt azt a témát kellett kifejteni önállóan amiről a kép szól pl nekem volt egy nagypapa aki 2 unokájával könyvet olvasott, így én a generációkról, azok együttéléséről és a családról beszéltem személyes vonatkozásban is. Elmondtam kb 8-10 mondatot azután megállított, belekérdezgetett 2-3-at és már mentünk is tovább a párbeszédre, nekem itt gyógyszertári helyzet volt. ha kétnyelvűre mész az összes instrukciót egy kis papíron kapod meg ami csak szükséges lesz a párbeszédhez. ez se tartott sokáig z egész szóbelim megvolt kb 10 perc alatt. Összességében nagyon pozitív volt, 86% lett. Nagyon tetszett, hogy sikerült elérni, hogy ne vizsgaként, inkább egy kis beszélgetésként fogjam fel a vizsgát. Nekem tetszett ajánlani tudom. Negatív tapasztalat talán annyi, hogy az utána jövő hallásértésre 2 órát kellett várni, mert 5 nyelvvizsgázó csoportra volt 1 kis halk magnó és mi voltunk az utolsók...
2/4 anonim válasza:
* kimaradt: kapod meg magyarul, mindent ami csak :D
3/4 anonim válasza:
Én már 4 teljes értékű nyelvvizsgát csináltam náluk (2 nyelvből közép és felső), és egyszer sem csalódtam. Nem azért, mert mindig sikerült, hanem azért, mert nem tételek magolásával, kívülről megtanult szövegekkel készültem, hanem vegytisztán a nyelv tanulásával, és mindig bejött ez a taktika.
Korábban papíron húztunk szituációkat/témákat, pár hónapja már gépen választunk, de a séma ugyanaz.
Nyelvtől függetlenül nagyon jól passzol az Origóhoz az "1000 kérdés és válasz X nyelvből Y szinten" könyvsorozat, tudom ajánlani. P.S. az Origós kérdéseknél szokott írni egy bérkommentelő is, aki mindent jobban tud, mint mi, te döntsd el, hogy hiszel-e neki.
4/4 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat! (Bocsi, hogy ilyen későn, de úgy emlékeztem, hogy visszaírtam, de a nagy rohanásban lemaradt.)
2018. okt. 31. 08:17
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!