Utólag lehet emelt szintű angol érettségit tenni?
Lehet utólag, csak nyilván pénzbe kerül.
Egyenértékű (papiron), szóval elfogadják.
Szerény véleményem szerint a nyelvvizsga könnyebb és ugyanannyiba kerül, nem csak ősszel és tavasszal lehet tenni, de te tudod.
"Igen, ha idegen nyelvből, esetleg nemzetiségi nyelvből tesztek sikeres emelt szintű érettségi vizsgát, akkor 60 százalék fölött középfokú (B2-es), 40 százalék fölött pedig alapfokú (B1-es) komplex, államilag elismert nyelvvizsgának számít az érettségitek. Ezt az érettségi bizonyítvány vagy érettségi tanúsítvány megfelelő záradéka hitelesíti, tehát nincs szükség külön elismertetési eljárásra ahhoz, hogy ugyanúgy használjátok, mint bármelyik nyelvvizsga központ által kiállított, kemény fedeles nyelvvizsga-bizonyítványt. Ebbe beletartozik az is, hogy a diplomátok megszerzésénél, ha 60 százaléknál jobb eredményt értetek el, középfokú nyelvvizsgaként beszámíthatjátok"
(Eduline)
Érettségit érettségi-időszakban lehet tenni. A rendes az most van, a pót meg októberben. (viszont akkor idén nincs meg a diploma)
Az emelt szintű érettségi szerintem nem könnyebb, mint a nyelvvizsga, főleg ha tényleg egyenértékűnek akarják tekinteni.
Hogy a főiskola mit és milyen feltételekkel fogad el, arról a legbiztosabb magát a főiskolát kérdezni, de én még ilyenről nem hallottam, hogy valaki a diplomához érettségit tegyen :D
Ha létezik ilyan, akkor meséld majd el nekünk is
Ne érettségit tesz a diplomához, az ő érettségije egyenértékű lesz egy nyelvvizsga-bizonyítvánnyal, ergo vn nyelvvizsgája (államilag elismert)...
Érdekes, hogy nem hallotatok erről, ez egy elég közismert tény.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!