Orosz középfok egy nyár alatt?
Szeretnék orosz középfokú nyelvvizsgát tenni az idén orosz nyelvből. Nyártól lesz időm rá rendesen, de jelenleg is foglalkozom vele napi szinten nagyon minimálisan. Most egy erős alapfok körül lehetek (A2-B1 alja), a beszéd a gyengém, hisz nem használom. Szerintetek lehetséges a nyár alatt felturbózni az oroszomat egy erősebb középfokra? (Valamikor ősszel nyelvvizsgáznék belőle, de csak a motiváció miatt, célom nem a papír, hanem a nyelv tudása.)
A szókincsem elég jó, könnyen tanulok szavakat. A hallott szöveget is aránylag jól megértem (nyárra terveimben a heti minimum két orosz film megnézése, illetve rádióhallgatás szerepel ennek fejlesztésére), olvasásra is próbálok egyre több időt szakítani (nyárra már beszereztem három eredeti orosz regényt ☺). Fogalmazni ritkán szoktam, levelet sem írtam még sokat, de más nyelveknél azt tapasztaltam, hogy ez a rész számomra nem annyira nehezen tanulható. A nyelvtan tudatos alkalmazását és a magabiztos beszèdet kell elsajátítanom.
A nyelvet és a kultúrát nagyon szeretem, bízom benne, hogy ez motiválni fog végig. :)
Bármilyen tippet, tapasztalatot, gondolatot szívesen fogadok.
Szerintem nem lehetséges. 3 hónap az mondjuk a nulláról alapfokra lehetséges talán. De a középfok az más tészta. Konkrét példám van ami viszonyítási alapnak jó lehet. Vannak olyan ismerőseim akik nyelvi előkészítős suliba mentek, nem oroszra hanem spanyolra. Ők szeptemberben ugye elkezdtek spanyolt tanulni és májusban a tanév vége fele tettek középfokút. Ez 9 hónap és heti 20 órájuk volt. Tehát napi 4 órájuk volt tanteremben, emellett még otthon is foglalkoztak vele. Ők ugyan nulláról kezdtek, de matekozz kicsit. Harmad annyi időd van, tehát háromszor annyit kellene vele foglalkoznod (ami nagyon nehéz, és nem olyan hatékony). Megoldhatatlannak tűnik napi 12 órát foglalkozni a nyelvvel (ugye 3*4, tehát nincs benne a plusz amit ők otthon tanultak.)
Azt nem néztem, hogy a spanyol vagy az orosz nehezebb, de szerintem 3 hónap alatt nem lehetséges.
Nem fog sikerülni :(
KAPPA
sok sikert
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!