Mit jelent az hogy két tannyelvű?
A két tanítási nyelvű, röviden két tannyelvű képzés keretein belül a diákoknak lehetőségük van arra, hogy bizonyos tantárgyakat idegen nyelven tanuljanak. Ez létezik általános- és középiskolai szinten is.
Általános iskolában általában úgy szokott ez kinézni, hogy alsó tagozaton intenzív nyelvi képzés mellett már bizonyos tantárgyakat, amiknek a szókincse általános iskolai szinten nem túl komplikált (pl. testnevelés) már a célnyelven oktatják, és felső tagozaton más tantárgyakat (pl. természetismeret, történelem) is az adott nyelven tanítanak.
Középiskolában, ha olyan nyelvről van szó, amit sokan tanulnak általánosban (pl. angol, német) akkor sima 4 éves képzés, és a tantárgyak egy része ezen a nyelven megy, de ha olyan nyelvről van szó, amit általános iskolában kevés helyen tanítanak (pl. francia, spanyol), gyakran 5 éves a képzés, melynek 1. éve gyakorlatilag csak a nyelvtanulásról szól, utána ugyanaz a rendszer, mint a másik esetben.
Mivel az adott tantárgy idegen nyelvi szakszókincsét is ezeken az órákon beszélik át, illetve nyilvánvalóan lassabban haladnak az anyaggal, gyakran több órájuk van a két tannyelvűs diákoknak, mint a "sima" évfolyamtársaiknak, akik magyarul tanulják az adott tárgyat. Az oktatást idegen nyelvi lektor segíti, a képzések végén pedig megjelölik, hogy nem hagyományos, hanem ily módon végezték el az adott iskolát (pl. a két-tannyelvűsöknek külön érettségijük van).
Az érettségi bizonyítványuk hogy néz ki?
Milyen nyelven van kiállítva?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!