Van valami köze egy nyelvben a névszó- számnév vagy melléknévragozásnak az igeidők számához?

Van igazság abban, amit írsz. Ezért is igazából nem lehetne "könnyű" vagy "nehéz" nyelvekről beszélni. Mert pl. az igerendszer az egyik nyelvben aránylag könnyű, a másikban aránylag nehéz, viszont pl. a névszókkal vagy a kiejtéssel pont fordított a helyzet.

Egyedül az eszperantó az, ahol minden a lehető legegyszerűbb.

A német igerendszer egyébként nevetségesen egyszerű. Használat szempontjából csupán a Plusquamperfekt, ami szokatlan lehet magyar anyanyelvű számára, egyébként az is szinte mindegy, melyik múlt időt használod. A múlt időben rendhagyó igék okozhatnak gondot, de a jelen időben is nagyon kevés a rendhagyó ige, a módbeli segédigéken kívül kb. csak a sein, haben, werden, wissen. Míg pl. az olaszban, spanyolban sok a rendhagyó ige jelen időben és 3-4 igeragozási típusa van a szabályos igéknek is, mégis a németet tartják nehéz nyelvnek. Persze most nagyon leegyszerűsítettem a dolgot. Az olaszban, spanyolban a múlt időkön kívül ráadásul még a jövő idő is lehet rendhagyó képzésű, és sokkal többféle igerag van, mint a németben.

A nyelvészek is felfigyeltek erre a jelenségre, amit írsz. Valóban, ha egy nyelv egyszerű valamilyen téren, más téren meg pont bonyolult.

Én azon gondolkoztam, mi értelme van a nyelvtani nemnek. A kommunikáció szempontjából nem sok. Pl. mindegy lenne, azt mondod-e, hogy der Tisch, die Tisch, das Tisch, úgyis tudnák, hogy az asztalra gondolsz. Igaz, van néhány főnév, melynek nemétől függ a jelentése (pl. der See = tó, die See = tenger), de ezek száma csekély.