26 éves vagyok, középiskola óta németet tanulok, de az utóbbi 2-3 évben kezdtem el nagyon intenzíven, sokat fejlődtem, az olvasás, szövegértés, írás megy. A beszédet is gyakorlom, főleg a kreatívval, de a komolyabb szerkezetekkel szóban már gondban vagyok, és nem a szókincs miatt. Gondolkoznom kell az adott szerkezeten, és ez a beszédet szaggatottá teszi. Ti hogy tanultatok meg folyékonyan beszélni németül? Tudtok valami bevált módszert?
Azért lenne fontos, mert az állásoknál általában tárgyalóképes német nyelvtudást kérnek, de én úgy érzem, hogy kizárólag otthoni tanulással ezt lehetetlen elérni, ha az ember nincs rendszeresen külföldön. Viszont ennyi tanulás után nem akarom félbe hagyni a németet.
2013. jan. 20. 20:14
1/4 Dj Medi válasza:
2 tanács
1. ne hadjad abba
2. Mo.-ra érkezőkkel (turistákkal) kezdj beszélgetni és ha jó helyen vagy tehát egy németet fogtál ki egyből célba is érsz próbálj meg vele beszélni mintha te lennél a turista.
Azért mondom el neked mert én meg angolul beszélek négy éve és 4 évig tanultam németet és én is ezt csinálom néha megkérdezem mennyi az idő stb.És ezek után már az angolt is könnyen megtanulod! Tapasztalatból tudom!Sok sikert!
2013. jan. 20. 21:20
Hasznos számodra ez a válasz?
2/4 A kérdező kommentje:
Köszi! Igen én is az angolt szeretném elkezdeni lassan, mert úgy hallottam német után könnyebb, de előbb a németet akarom még fejleszteni, de nagyon döcögősen megy a beszéd, főleg amikor ilyen módbeli segédigés feltételes múlt meg hasonlók bejönnek a képbe, esetleg ez egy kis kati szórenddel megfűszerezve.
2013. jan. 20. 21:29
3/4 anonim válasza:
17 éves vagyok, 7éves korom óta tanulok németül ( kéttannyelvűbe jártam általánosba, most pedig angol-német tagozaton vagyok a gimiben). Egyetértek az előttem szólóval, hogy semmiképp se hagyd abba! Szerintem el lehet itthon is érni, hogy folyékonyan beszélj németül, én például most készülök a felsőfokra, ahol ez azért már követelmény. Ha megteheted, akkor nézz minél több német nyelvű adást, egyrészt javul a kiejtésed, másrészt az állandósult szókapcsolatok, hasznos kifejezések is hamarabb rögzülhetnek, ha többször hallod őket ( főleg ha auditív típus vagy:)). Szerintem minél hamarabb kezdd el az angolt, mert bár tényleg könnyebb a német után, de minél később kezded el, annál nehezebb lesz! Az angol nyelvtan könnyebb a németnél, de ahhoz, hogy beszélni tudj angolul, nagyobb szókincs szükséges, mint a németnél. Remélem adtam valamilyen hasznos tanácsot, és további sok sikert a németezéshez.:)
2013. jan. 20. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
4/4 A kérdező kommentje:
Köszi! Igen, filmeket szoktam nézni németül, de átütő hatást nem értem el vele, mert ha nem feliratosan nézem úgy nem értem meg, nem hallom ki a szavakat, főleg amikor hadarnak. Amúgy a nyelvtan megy, németből mindig az volt az erősségem, a középfokú Origo írásbeli elsőre meglett 86% pedig az már másfél éve volt. És azóta a többszörösét tanultam, mint arra a vizsgára. Én is minimum egy felsőfokút szeretnék de szóban egyszerűen időbe telik mire összerakom a szerkezetet, ami a beszédet szaggatottá teszi. Így nem merem bevállalni.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!