Lehetséges hogy valaki egyedül tanuljon egy nyelvet, és aztán egyedül felkészüljön egy origós középfokra?
Írásbelire természetesen lehetséges. Én még hobbiból anno magamtól értettem meg, mit jelent az, hogy szenvedő szerkezet, függő kérdés meg hasonlók, mert volt egy könyv, ami jól elmagyarázta.
Külön készséggel a szóbeli is mehet talán. Hanganyagot már az Internetről is lehet szerezni, meg lehet tanulni kívülről szövegeket, olvasmányokat, és akiben megvan a készség, hogy ezalapján új szövegeket alkosson szóban, az fel tud készülni.
Ha nagyon szorgalmas, akkor igen. Manapság nagyon sok segítség van a nyelvtanulók számára. Én oroszul kezdtem el tanulni, először azt gondoltam, hogy képtelenség lesz megtanulni a kiejtés miatt, de aztán rátaláltam egy weboldalra. Lényege, hogy különböző leckék vannak, kezdetben pl. mond el, hogy hogy hívnak és hol laksz. Ezt leírod, aztán fel is lehet mondani, amit elmentenek. Végül akik beszélik a nyelvet azok értékelhetik. Nekem már rögtön az első lecke után 20 komment érkezett, voltak akik fel is vette a saját hangját és úgy mutatták meg, hogyan kell helyesen kiejteni a szavakat. Az írásbeli részénél meg szintén tudnak segíteni a mondatszerkesztésben.
Angolt is tanulok, persze azt először iskolában tanultam. De ahhoz is rengeteg segítség van fent a neten. A YouTube tele van nyelvtanulós videókkal. De lehet a tévében is ma már választani, hogy szinkronosan, vagy feliratosan szeretnéd nézni a filmet. Nah meg itt is meg lehet kérdezni Gyakorin, ha valami nem világos az adott nyelvvel kapcsolatban. :) A hibája persze, hogy nincs ki hajtson és általában a beszélt nyelvre tanítanak. A nyelvvizsgákon viszont keményen kell a helyes nyelvtan is. De erre is vannak gyakorló könyvek.
Összességében, szerintem lehetséges, csak kitartás és szorgalom kell hozzá :)
Kedves 2. válaszoló!
Leírnád annak a weboldalnak a címét, amit a válaszodban említettél? Én is oroszul tanulok itthon és szívesen kipróbálnám :)
Legyél szorgalmas érdekeljen amit tanulsz.
Egyedüli nyelvtanulásra ezek jók:
Angol nyelv:
Csordás Norbert angol nyelv könyv
Aztán:
English Today Video Course
Angolul könnyű
EnglishBox
Follow Me BBC English Video Course
Extra BBC English Video Course
Relaxa Angol Villám
Learn English with Jennifer Lessons for Beginners Video Course
English For you efu Video Course
Angol CD intenzív nyelvtanfolyam
English in 20 minutes a day
Callan Lessons
Assimil English
Angol-Magyar Társalgási Témák 1,2,3 szint
Berlitz English All Levels Audio CDs
5 Perc Angol Kezdőknek és Újrakezdőknek
gyerekeknek:
Gogo loves English
English Time
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!