Miért alakultak ki a nyelveknek ilyen bonyolult nyelvtani vagy kiejtési rendszere?

"Miért alakultak ki a nyelveknek ilyen bonyolult nyelvtani vagy kiejtési rendszere?"

A világ bonyolult, és ezért a nyelv, aminek a célja leírni a világot, bonyolult lesz, mert a világ bonyolultsága tükröződik benne.

Pl. a valóságban is vannak időbeli események, vannak ismétlődő, folyamatos, egymáshoz képest előbb vagy később bekövetkező események. Ezért a nyelveknek kell tartalmazniuk igeidőket és igeaspektusokat, különben nem lesznek alkalmasak az események leírására. Részletkérdés, hogy ezt ragozással, segédigékkel vagy partikulákkal oldják aztán meg.

". Az őskorban meg a középkorban sztem az emberek nem törekedhettek arra, hogy minél furcsa nyelvtani rendszerrel fejezzék ki magukat."

Melyik nyelvtani rendszer furcsa? Az angol a magyar felől nézve furcsa, a magyar az angol felől nézve furcsa. Egy mai angol számára az óangol furcsa, egy óangolnak a mai angol lenne furcsa.

"pl a névelők ( hím, női)Minek találták ki ?"

Nem "kitalálták", hanem kialakult.

Pl. a latinban nincs névelő. A spanyolban és olaszban viszont már van. Az olasz il és la, a spanyol el és la stb. a latin mutató névmásokból (ille, illa) alakultak ki a középkorban. Egyszerűen rászoktak arra, hogy gyakrabban használják a mutató névmásokat, és elterjedt, hogy úgy használják őket, ahogy később a névelőket. Végül elkoptak, leegyszerűsödtek ezek a névmások, amikor névelőként használták őket, és elváltak a mutató névmásoktól.

Kb. úgy lett az illából la, ahogy egyeseknél a "vagyok" kezd "vok"-ká válni. Lehet, hogy 100 év múlva a magyarban a "vok" lesz az elfogadott szó, a "vagyok" pedig elavult lesz.

Ez egy példa arra, hogyan keletkezett a névelő.

Ha azt kérdezed, hogy miért vannak nyelvtani nemek, arra a válasz bonyolultabb. Megpróbálom nagyon leegyszerűsíteni.

A nyelvek állandóan változnak, és bizonyos szempontból egyszerűsödnek, más szempontból komplikálódnak. Szabályoknak is kell lenniük bennük, de a szabályosság sosem lesz teljes. A teljes szabályosságnak is vannak hátrányai, pl. ha a magyarban teljesen szabályos lenne a tárgyeset ragja (mindig -t), akkor vízt, házt, tűzt, földt stb. mondanánk.

Egy nyelvben (egyszerűsítek) vannak szavak és szabályok. A szavak különbözőek, ezért általában nem lehet 100%-ig ugyanazokkal a szabályokkal használni őket. Pl. mert olyan a végződésük, hogy nem lehet rájuk ugyanazt a ragot rakni.

Képzeljünk el egy nyelvet, amiben mondjuk a többes számnak M a jele, és a szó végére kell rakni. Mondjuk van egy olyan szó, hogy "pu", ennek a tbsz-a "pum". De mi a "bav" szó tbsz-a? Ez nem lehet "bavm", mert nem tudják kimondani, ezért mondjuk "bavu" lesz. És a "ket" szónak is "ketu" "ketm" helyett, stb. Míg a "pir" tbsz-át ("pirm") ki tudják mondani. Lesz kétféle szavunk: (1) amiknek a többes száma M raggal végződik, (2) amelyikek U-val képzik a többes számukat. Elég egyszerű a szabály. De aztál eltelik pár száz év.

Szép lassan változik a nyelv, és mondjuk a "pirm"-ből "pirn" lesz (mert lazán tartják a szájukat, és kevéssé hallatszik a szóvégi n/m különbség), aztán mondjuk idővel lenyelődik a r és a "pir" szóból marad egy "pi", aminek a többes száma "pin". Közben esetleg a "bav" szóban az "av" átlakul egy "au" kettőshangzóvá, és a többes számában már nem hallatszik az "-u". Tehát pár száz év múlva ott vagyunk három szóval, amik magánhangzóra végződnek (pu, pi, bau), és az egyik -m, a másik -n raggal képzi a tbsz-át, a harmadiknak meg nincs is tbsz-a.

Természetesen a nyelv nemcsak egyre szabálytalanabbá tud válni, hanem egyszerűsödni is tud. Mondjuk a latin egy csomóféleképpen képezte a többes számot, a spanyol viszont egységesen -s jellel képzi. Az -s már a latinban is megvolt, csak a latinban még többféle többes számú végződés volt (az olasz többet tartott meg ezekből).

A nyelvtani nemeket pedig úgy tudod elképzelni, ha egy pillanatra elfelejted, hogy nemekről (hím, nő, semleges) van szó és csak azt nézed, hogy a szavak csoportokat alkotnak, fajtákba sorolhatók.

A németben pl. vannak der-szavak, die-szavak és das-szavak. Igazából nem érthető meg a dolog nyelvi oldala, ha ezekbe rögtön belemagyarázzuk, hogy hím, nő és semleges. Das Mädchen, a kislány, semleges nemű szó, mégpedig azért, mert das-szó, és azért das-szó, mert -chen-re végződik.

Ez a der/die/das rendszer a maradványa csupán egy régi, sokkal bonyolultabb rendszernek, ahol a szavak még nagyon sokféleképpen voltak csoportosíthatóak, sokféle fajtára oszlottak a viselkedésük szerint. Ez egyszerűsödött mára odáig, hogy három nemről beszélünk, bár a németben még mindig bonyolultabb ennél a helyzet, hiszen vannak gyenge és vegyes főnevek is.