Mikor Ü és mikor Ű?

Ahogy írták előttem, az eltűnik hosszú ű-s, az eltüntet rövid. Magánhangzó-rövidülés a jelenség neve, és nincs rá pontos szabály, hogy mikor megy végbe. Hasonlóképp rövidít a műveltető képző a megszűnik igénél: megszüntet.

Vannak szavak, amelyekben a tárgyrag vagy a többes szám jele is rövidít: út, utat, utak. Vagy ott van a kéz, amely szintén rövidülésre hajlamos (kezet, kezek), de például a csupán kezdőhangban különböző méz nem (mézet, mézek).

Gyakori, hogy az idegen eredetű szavakban végbemegy a hangzórövidülés, például: periódus-periodikus, reális-realista, harmónia-harmonikus. De persze nem mindben, például: kémia-kémikus, utópia-utópisztikus. Vannak olyan szavak is, amelyek mindkét változatban élnek: szférikus-szferikus, dzsihádista-dzsihadista.

A #2-eshez már csak néhány kiegészítést tennék, pusztán érdekességképpen:

a szüntet, tüntet mellett további igék (illetve igéből képzett szavak), amelyeknek a képzett formáját általában röviddel ejtjük, és ezért ezt írásban is röviddel használjuk (a teljesség igénye nélkül): bujkál, csipked, csipeget, birodalom, birkózik, bizalom, bizomány, biztat, biztos, csipked, csipeget, furdal, furkál, gyülemlik, hizlal, huzakodik, iromány, irkál, irodalom, iratkozik, mulat, mulandó, nyilván, nyilatkozik, nyirbál, rugdal, rugdos, sirat, siralom, szurkál, turkál, türelem...

Egy cikk, amely ezt a témát is érinti:

[link]