Granada spanyol nyelviskoláról mi a véleményetek?
Egy ismerősöm nemrég hagyta ott, nagyon rosszakat mondott róla, de kiváncsi lennék mások véleményére is.
Köszönöm
Attól függ melyik tanárhoz kerülsz. Nekem is rossz tapasztalataim vannak tanár miatt. Meg a könyv se a legjobb amiből tanítanak.
Azt, amit az előző ír a szervezésről és a mindenről tájékoztatnak rész... háát.. én inkább úgy mondanám, arra mennek, hogy minél több pénzt lehúzzanak.
Ettől függetlenül az anyanyelvi tanárok nagyon jók ott.
Szerintem egyébként jobban jársz minden szempontból a magántanárral.
De kérdező, kérlek!
Nem írsz konkrétumokat. Kezded azzal, hogy egy ismerősöd rosszakat mondott, hogy mit, nem írod le. Majd te sem voltál megelegedve, hogy miért, azt nem írod le.
Sajnos ez így kevés ahhoz, hogy egy komoly negatív kritikát írj, ami megáll a két saját lábán.
Teljesen megértem azt is, ha személyes sértettség áll a háttér mögött, mert velem is történt egy másik nyelvsuliban, én azért is mentem át a Granadába.
A másik nyelvsuliban az egyik tanárral volt a gondom, akinek mániája volt az órát a kis személyes pletyipartijának kihasználni, volt, hogy nem hagyott érdemben hozzászólni egy órai vitához, mert a magánéletéről mesélt egy a témához nem is kapcsolódó dolgot. Ráadásul a kemény mag az ő kis baráti köre volt, így rájuk jobban odafigyelt, simán megfeledkezett a "külsősökről", köztük rólam is vagy hagyta, hogy az óra átcsapjon egy traccspartiba, amibe a "külsősök" nem voltak meghívva. Ami a hab volt a tortán, hogy más kurzusokra járó tanulókat simán kibeszélt a mi óránkon, névvel együtt, amit nem tartok korrektnek.
Egy szó mint száz, jártam hozzá egy ideig, aztán otthagytam. Csendben elvonultam, mert az adminisztráció egy vicc abban suliban, plusz ha jelentesz egy tanárt, te ütöd meg a bokádat. Nem volt más kurzus ami az én szintem volt és időben jó lett volna. Átmentem a Granadába, beraktak egy tök jó tanárnő kurzusára, nagyon jó volt.
Most jöjjek fel a Gyakorira, hogy kiírjak egy kérdést, amiben szídom azt a nyelviskolát, ahonnan eljöttem, egy konkrétumokat nem tartalmazó kérdésben szídjam a régi nyelvsulinak az ÖSSZES tanárát, akikhez nem jártam, csak azért, mert egy tanárral gondom volt?
Érted, le lehet írni, hogy nem tetszett valami, de az nem korrekt, hogy az egész nyelvsulinak nekitámadsz és azt se írod le, hohy miért.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!