Vannak itt nyelvi "antitalentumok"?
Korábban a némettel voltam hasonlóan, 12 év után nem ment a beszéd, de 15 év után már megvolt a nyelvvizsga.
Most az angollal vagyok hasonlóan, írásban már jó, szóban nem igazán.
Suliban 12 évig tanultam németül és semmi sem ragadt rám szinte, félévkor mindig buktam, év végére kegyelem kettes. :(
Le is tettem róla, hogy bármikor sikerülhet. Ám úgy adódott, hogy kikerültem Ausztriába, a hazai üzemből átküldtek pár hónapra a kinti üzembe.
Én azt hittem, nincs olyan hogy "ragad a kosszal együtt" és "hallás után könnyebb" meg "majd a kényszer megtanít" és mégis.
Sok kifejezésről gőzöm sincs hogy miért úgy van, ahogy mondják, de megjegyeztem, és használom. Nagyon hibásan beszélek, tudom, de legalább folyamatosan, és már nem akadályoz a munkában a nyelvismeret hiánya. :P Először a munkával kapcsolatos dolgok mentek, utána pedig egy-egy baráti bájcsevej is ment már magától a büfében.
Persze ehhez az kellett, hogy akartam tanulni és sokat kérdeztem (ezt vagy azt hogyan mondják, mi ez, hogy működik...stb), és nem érdekelt hányan néznek hülyének a kérdések miatt. :P
Hónapok kellettek hozzá. A nyelvtant itthon próbáltam átnézegetni, mikor milyen kérdés vetődött fel bennem. ;)
Előző vagyok.
Asszem a gátlás leküzdésével kezdődik minden, ha ez megvan, menni fog a beszéd, akkor is ha csak párszáz szót ismersz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!