Ha nekem a brit fonetika tetszik, akkor az tényleg túl régimódinak számít, vagy lenézik, ha én ehhez hasonlóan szeretnék beszélni?

Lucy a mai modern RP-t beszéli. Tőle nyugodtan tanulhatsz.

Az egy másik kérdés, hogy hányan beszélnek úgy, mint ő. Eleve az RP-t inkább csak az ország déli részén beszélik, de azon belül Londonban ma már sokkal inkább Cockney-t hall az ember, nem RP-t. De ennek ellenére ha valaki brit angolt szeretne tanulni, akkor tanulja a modern RP-t, mert azzal mindenhol mindenkivel szót fog érteni.

Bizonyos hangok megváltoztak mára. A hair, here, poor szavak magánhangzó fonémája régen kettőshangzó volt, fonetikus átírással [heə], [hɪə], [pʊə]. Ma ezek már többnyire hosszú magánhangzók: [hɛː], [hɪː], [poː]. Pl. her hair: [hə hɛː], He's here: [hɪz hɪː], He's poor: [hɪz poː].

A hosszú magánhangzóra ill. [ə]-re végződő szavak után előszeretettel toldanak be kötőhangnak egy [r] hangot, még ha eredetileg nincs is ilyen hang a szó végén, pl. saw it [soːr ɪt].

A [tj] hangkapcsolat [cs]-vé olvadt össze, a [dj] pedig [dzs]-vé: YouTube: [júcsúb], duke: [dzsúk].

Meg még jó pár dolgot lehetne említeni.