Létezik "nyelvtanulási-képességet" mérő teszt ami megmondja, hogy a kortársamihoz képest mennyire tudok fejlődni nyelvtanulásban?
Azért lenne fontos, mert 28 éves vagyok, 10 éves korom óta valamilyen szinten de iskolarendszerben és olykor magántanárral tanulom a nyelvet.
2013-ban szereztem meg a szóbelit nagy nehézségek árán (origo) míg 2015-ben pedig viszonylag egyszerűen az írásbelit (dexam). Elsősorban a diploma miatt kellett (gazdinfó). 2020 elején diplomáztam. Előtte jobban megértettem a beszédet és a fordítandó szöveget is. Azóta viszont alig használom az angolt.
2 hónapja beiratkoztam egy nyelvsuliba és azt tapasztalom, hogy A2/gyenge B1 szintre csúsztam vissza és baromira nehezen értem meg sokszor a legalapabb nyelvi szerkezeteket és a tanulás is sokszor nagyon nehezen megy (magyarul is).
Ami nagyon fontos infó, hogy tavaly ősszel egy MENSA IQ teszten 104-es értéket állapítottak meg nálam és arra gondoltam, hogy lehet folyamatosan butulok elfele miközben lehet sose voltak meg a megfelelő képességeim, hogy min. egy erős B2 szinten tudjam az angolt.
Ezért arra lennék kíváncsi, hogy van-e bármiféle tudományos/pszichológiai teszt, vizsgálat ami felméri, hogy mennyire megy nekem a nyelvtanulás és eleve milyen képességeim/korlátaim vannak intelligencia terén ennyi évesen.
Csak szintfelmérés van. Egy normális nyelviskola ezzel kezdi, és elég jól be tudja saccolni, hogy milyen szintű csoport kell neked.
Ha csak 2-3 hónapig fizeted ki előre a nyelvtanfolyamot, és kéred, hogy csináljanak újabb szintfelmérést, (vagy csinálsz magadnak online) akkor fél év után le tudod mérni a fejlődést. De ezt csak folyamatában lehet rajtakapni. Aki nem is tanul, annak nincs mit megmérni. :)
#2: Nem érted. Nem a jelenlegi szintemre vagyok kíváncsi, hanem arra, hogy mennyire megy nekem a nyelvtanulás.
Vagyis ha én és egy másik korombeli egyszerre kezd el 0-ról németet tanulni, akkor az általam keresett teszt megtudná határozni, hogy mennyire fog menni nekem a másikhoz képest (vagy a korosztálybeli átlaghoz képest) vagyis behatárolná, hogy 2 év alatt milyen szintre juthatok el.
De, értem. (2-es voltam.)
A fizikai sebességet is úgy számolod ki, hogy a megtett út két pontja között a távolságot osztod a közben eltelt idővel.
Méred a szintedet pld három hónaponként, és ebből számolható a tanulásod éves teljesítménye, kvázi a "sebessége". Egy időpontban ezt nem lehet mérni, pláne ha el se kezdted a tanulást.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!