Ha már van egy B2es angol nyelvvizsgám van értelme emelni C1re?
"a nyelvtudásom meg van hozzá csak a papír nem"
Ott rontottad el, hogy nem egyből C1-re mentél... De most már mindegy, akkor fuss neki még egyszer, mindenesetre igen, csináld meg, persze, nem csak fordítóknak kell róla a papír. Messze nem. A B2 manapság már-már alap.
Ide két ellenkezően szemellenzős gárda jár. :D Az egyik szerint senki munkáltatót nem érdekel a nyelvvizsgabizonyítvány. A másik szerint meg igen.
Hát most döntse el a sosemjártarrajános, hogy kinek van igaza. :D Én mondjuk tudom, hogy mikor középvezetőnek pályáztam, a sillabuszban, hogy mikre térjek ki az önéletrajzban, benne voltak a bizonyítványok.
Én nem kétlem azt, hogy egyes helyekre kell a nyelv. Sok más helyre meg csak követelmény a megfelelő kis négyzet tikkelése. Amerre én jártam, ott senki interjúztató nem tudott volna megszólalni idegen nyelven. :D Volt olyan pályázatkiíró, az interjú szóvivője, aki 15 évvel később, mikor a sors szeszélye folytán főnököm lett, elhívott egyszer egy tárgyalásra, hogy én tudok angolul. Mert azért arra emlékezett, mikor másnak több előnyét kellett volna felsorolni, de nehezen ment, hogy én voltam az egyetlen, aki azt állította, hogy tud. :D
De a lényeg az volt előző hozzászólásomban (#6), hogy ide általában két, mereven ellenkező álláspontot elfoglaló vélemény érkezik (#7 pont kivétel), ami ugye magában röhejes, mert nyilván, ha sarkosan igent és nemet nézünk, csak az egyiknek lehetne igaza. Neten egészen fura, hogy mit nem értenek meg az ember egyszerű magyarnak gondolt mondataiból - és a humor szándékából. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!