Van valami haszna Magyarországon, ha megtanulok szuahéliül (csak hobbiból)?
"– Bejött a Paramounthoz egy milliomos, és kérdezte, hogy magyar vagyok-e? Mondtam, igen. Hát ez remek – áradozott -, mert van egy kisfiam, akit meg kell tanítani japánul. Akkor tudtam meg, hogy a magyar és a japán az egy nyelv. Eleinte szabadkoztam, de olyan mérhetetlen pénzt kínált, hogy végül elvállaltam. Gondoltam, mindennap megtanulom a leckét előre. Kiderült, hogy semmi pénzért sem lehet japán-angol könyvet vagy szótárt kapni. Nem estem kétségbe, olyan mindegy a gyereknek, majd megtanítom magyarul. Hat hónap alatt a gyerek jobban tudott magyarul, mint én, kezicsókolom Pali bácsi-val köszönt, és minden remekül ment. Egy szép napon a papa ragyogva jelentette be, hogy egy japán úr jön nemsokára, s akkor japánul fogunk hármasban beszélgetni. Gyorsan kiszámítottam, hány évi börtön ez, csalás, megtévesztés, és nem mertem hátranézni. Nyílt az ajtó, bejött valaki, a gyerek odarohant, kezicsókolom, bácsi… És hallom, amint a japán úr megszólal: Az isten áldjon meg, édes fiam. A japán urat Molnár Bélának hívták, és akkor érkezett Tokióból."
Királyhegyi Pál: Ami sürgős, az ráér
Biztos,hogy különleges nyelv tudás
Amúgy nem mondanám hasztalannak mivel az EU nagyon nyit az afrikai piac felé,a kínaiak meg felvásárolják fél Afrikát
Szerintem simán lehet még hasznodra
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!