Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Nyelvtanulás » Képes videó szótár angol...

Képes videó szótár angol nyelvből?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Gondom van az angol nyelv tanulásával. Összesen 11 évig tanultam iskolában + ezen kívül érettségi előtt jártam fél évig magán tanárhoz heti 1x, illetve tavaly részt vettem egy 1 hónapos intenzív kurzuson (heti 5x4 órában). Viszont a gondom az, hogy hiába tanulok meg valamit belőle minden évben (pontosabban bemagolom, ez a fő gond), azt elfelejtem. Alap szintnél tartok még mindig. Például a nyelvtanból az alapokat tudom, illetve az igeidőből olyanokat, mint az egyszerű jelen, folyamatos jelen, egyszerű múlt, egyszerű jövő. Többi igeidőt hiába tanultam, egyszerűen nem tudom. Elfelejtem. Illetve a szavakkal is az a gond, hogy eddig minden tanár magoltatta a szavakat csak. Összefüggően beszélni? Még ennyi idő után is csak álom a számomra. Pl érettségire is a szóbeli tételeket úgy csináltuk, hogy a tanár adott egy sablont és azt bemagoltuk és mondtuk vissza.


Nincs szükségem a munkám során az angol nyelvre, így nem is szükségszerű használnom. Ettől függetlenül szeretném a nyelvtudásomat fejleszteni. A másik gond, hogy nagyon fejben vagyok mindig (a munkám olyan aminél pörögnie kell az agyamnak, így gyakorlatilag nem tudom kiüríteni az elmém, hogy normálisan befogadja a tananyagot). Ehhez mondjuk relaxálnom kellene tudni megtanulni. Plusz nem tudok 20-30 percnél tovább egy helyben ülni. Ennyi idő után már kb a falat kaparom.


Ezért szeretnék ötleteket kérni. Melyik tananyagot javasoljátok ahol képes formában lehet a szavakat megtanulni? Ezáltal nem bemagolva az adott szót, hanem hogy a tudatalattimba vésődjön be. Van ilyen videós tananyag? Az annyiból lenne jobb, mint egy könyv, hogy akkor hallanám is, nem csak látnám.


Vagy felejtsek el totál mindent és inkább ne erőltessem ezt a fajta tanulást, hanem tisztán angol nyelvű filmeket nézzek, nem törődve azzal amit nem értek belőle?


2020. febr. 7. 15:32
 1/2 timortin ***** válasza:
100%

- Magamra ismerek a leírásból ☺

- Magyaroknak elérhető legjobb videós cucc az English Today 1-26 DVD-sorozat volt, 62 GB-ban. Legálisan tudtommal elérhetetlen, csak torrentsite-okon van fenn.

- Vannak akik ajánlják, hogy szavakhoz képeket találjanak (vizualizálás), vagy olyan mnemonikokat, amikből előhívható a nehéznek bizonyuló szó. Vagy éppenséggel egy frappáns mondatot érdemes konstruálni egy-egy ujdonsághoz. Van akiknél ez beválik. Én azt gondolom elég nagy erőfeszítés ez és nem is mindig kivitelezhető jól. Önmagában már az vitatott, hogy előregyártott csomagokat érdemes használni tanulás során, vagy mindenki saját magának konstruáljon egyet zöld kályhától indulva. Az előbbibe jóval több időt/energiát raktak témához értő emberek, de nem ránk szabottan. Míg az utóbbi ránkszabott, de ugye nemkicsi munka, főleg annak, aki nem szereti csinálni (ezres nagyságrendben).

- Szerintem ami a legfontosabb az olyanoknak, mint mi vagyunk, hogy kellő számban és kellő pillanatban kérdezzenek rá egy új szóra (fixálódáshoz). Ezt ugyan nagyon nehéz optimálisan csinálni, de vannak már rá tudományos igényű kezdeményezések. Létezik például a SuperMemo algoritmus, ami v6-nál is járt már, de a free Anki a régi SM v2-t preferálja. Lift Instinct blogomon én is irogattam a témáról, de magyar nyelven is sokan sokat publikáltak már. Az Anki mindenesetre egy érdekes alternatíva az SM miatt. Képes csomagok is vannak hozzá, ha vizuális típus vagy.

- Az egynyelvű Effortless English olyanoknak van, akik már tudnak valamennyire, de megrekedtek. Egyrészt sikerélményt adnak a natív angol által kivitelezett anyagok (hallás), másrészt a beillesztett jó ritmusú beszéd lehetőség révén, beszédet is fejleszt.

- A kétnyelvű Learn & Go-t is érdemes lehet megnézni (mint frissebb és magyar-specifikus tananyagot), volt itt erről beszélgetés nemrég

https://www.gyakorikerdesek.hu/kozoktatas-tanfolyamok__nyelv..

- Egy többnyelvű (poliglott) fickó összeszedte a szerinte lejobb cuccokat (free+fizetős), ebből tudsz magadnak mazsolázni. A fickónak én csak az ingyenes blogposztjait ajánlom, fizetős saját csomagjainál én inkorrektséget tapasztaltam nála.

[link]

2020. febr. 7. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen a válaszod! Szuper vagy! Természetesen megy a zöld kéz!:)


Sok használható dolgot mondták! Ez a Conservation Exchange pedig különösen jónak tűnik! Örök hálám! :)

2020. febr. 7. 18:00

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!