Ha átsorolnak fizetősre így lenne esélyem fellebbezni?
Nagy kakában vagyok: elszúrtam ezt az évemet, egy barom voltam, ezt tudom is,kérlek ne szidjatok emiatt.
Eddig akkor soroltak csak át, aha valakinek nem volt meg a hármas átlaga VAGY 36 kredite a két félévre. Én meg úgy voltam vele,hogy a 36 kredit simán meglesz,nem aggódtam, de azért megint átolvastam az átsorolást, maradtak a feltételek. Igen ám, DE! február hetedikén ezt az üzenetet kaptam neptunban:
"Fontos változás, hogy egy törvény az utóbbi feltételt visszamenőleg módosította: korábban a két feltétel egyikét elég volt teljesítenie, ezután már mindkettőnek eleget kell tennie! (tehát egyszerre kell az átlag+a kreditszám).Könnyítés az ezt megelőző tájékoztatásokhoz képest, hogy az SZTE szenátusa módosította a tanulmányi és vizsgaszabályzatot úgy, hogy a vizsgált két félévre jóváírt kreditek beszámítanak a teljesítendő 30, ill. 36 kreditbe (a tanulmányi átlagba azonban továbbra sem)."
Viszont a neptunba feltöltött dokumentumon még mindig VAGY, nem pedig ÉS szerepel a feltételeknél.
Ez szabályos így? Hogy az első félév vizsgaidőszakának letelte után, már a 2. félév tárgyfelvétele közben módosítanak ilyen nagyot? Nem ilyen "felvezető rendszerben" kellett volna ezt bevezetni jövő szeptembertől? Ha véletlenül nem lenne meg a hármas átlag (a kredit szám nem gond) akkor ha fellebbezek lehetne esélyem?















A vagy pont azt jelenti, ami miatt szóltak.
Vagy nem éred el a kreditet, vagy nem lesz meg az átlagod, mindkét esetben átraknak fizetősre.
Ha és lenne, az lenne megengedőbb: ha nem éred el a kreditet és (ezzel együtt) az átlagot sem, akkor raknak át fizetősre.
Illetve ezt nem most módosították, hanem tavaly vagy tavalyelőtt talán, és minden egyetemen így van.





*Minden egyetemen így van, ahol van államilag finanszírozott forma.
Egy magánegyetemen, ahova csak önköltséggel lehet járni, nyilván nincs ilyet átlag.
(#3. voltam továbbra is)





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!