Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Kötelező elmennem a szerenàdra?

Kötelező elmennem a szerenàdra?

Figyelt kérdés

Végzős vagyok(12-es), és ebben az iskolàban, mint a legtöbb dologban erre is van vonatkozó külön "törvèny", szóval egysègesen lenne az egész évfolyamnak(5 osztály), az iskolàban, valamikor este felé, és az udvaron kéne állnunk osztàlyonkènt és három sírós dalt kötelező lenne elènekelni, és a tanàroknak lenne vacsora az aulàban, amit persze nekünk kéne kifizetni. A pénz osztàlypènzből megy, szóval azon már kèső vergődni, hogy nem fizetem be, de én ezen a hülyesègen nem akarok részt venni. 4 év alatt mindenhol ott voltam, osztàlykiràndulàs, diáknap, kampànynapok, mindenből kivettem a rèszemet, és nem vagyok antiszociàlis sem, mert szoktam járni bulizni is, de ez nem buli lenne, hanem tanàr zabàltatàs, meg közös sírás, mert csak sírós éneket ènekelhetünk, de én inkább örülök, hogy végre kiballagok innen, mert az itteni tanàroktól mindent kaptunk, csak színvonalas oktatàst nem.

A szerenàdon pedig mi ugye vendègüllàtàst sem kapnànk, és ez sem tetszik.

Szóval nagy rèszüket a tanàroknak utàlom, ès az osztàlyomat is, hiába vannak az osztàlyban haverjaim, nem közèjük valónak èrzem magam már 9. óta, és ezt nem lenèzèsből írom.

Szóval lehet egy ilyen baromsàg kötelező? És ha én akkor se megyek el, ha kötelező?


2019. ápr. 11. 19:56
 1/3 anonim ***** válasza:
Szerintem semmi sem fog történni, én sem voltam, igaz, nem mostanában volt.
2019. ápr. 11. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
72%

Nem kötelező. Mégis mi történne ha nem mennél el??? Semmi....max megkérdeznék, hogy miért nem mentél el stb...

Én is kihagytam 1-2 szerenádot,mert lerokkant a lábam. Nem történt semmi...

2019. ápr. 11. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Mi anno 3an nem mentünk el az ofő szerenádjára,nem szerettük. Félrehívott,h majd menjünk el- mosolyogva bólogattam,persze,persze.. másik kettő csak pillogott,majd rákérdeztek,h miért mondtam ezt. Mert úgyse találkozunk többé,és ez egy felszínes meghívás volt,ezért a válaszom is az volt.
2019. ápr. 11. 20:25
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!