Szerintetek felvesznek a XIV kerületi Teleki Blanka Gimnázium matematika nyek szakára? Számításaim szerint minimálisan 150 pontom van, most a szóbelik után. Nagyon várom a válaszokat!
Syaa.
Én egy mostani NYEK-es vagyok matek-törin. Őszintén szólva nem tudom, mert ugye idén minden megváltozott és most valószínűleg azok a diákok akik tavaly matek-fizikára vagy matek-törire tudtak jelentkezni idén már csak 1 fajta ilyen szakosítás van 17 fővel. Szerintem a 150 pont kevés lesz sajnos, főleg úgy hogy idén már voltak szóbeli mentességek, ezért akinek 120 pont felett volt a hozott pontja és a felvételije annak max. pontot adtak, ha elment az igazgatóhoz beszélni.
Ha kijöttek az ideiglenesek akkor nyugodtan írj, mert úgy már jobban lehet sejteni hogy mennyire sokan jelentkeznek matekra.
Egyébkent ha a 150 pont nem lenne elsősorban elég, akkor nagyon ajánlom a fellebbezést! Tavaly a barátnőm a Kölcseybe így jutott be májusban. Az emberek miután megkapják hogy hova vették fel őket elkezdenek vándorolni, majdhogynem mindenhol lesz egy-egy üres hely.
Szia! Egyértelmű,jobb,hogy 1 szak van (valszeg az emelt érettségid ebből lesz)meg amit választasz még,nyelv,stb..Nagyon jó a suli,igazi "pesti" feelingje van.
Lehet,hogy a pontod kevés lesz viszont..sok sikert!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!