Itt is egy csomószor olvasom, hogy valaki 1-2 esetleg 3 év után hagyta ott az egyetemet, őt hogy-hogy nem csinálták ki, vagy szimplán nem egy pletykás faluban lakott, mint én?

Szerintem egyáltalán nem érdemled meg, hogy így beszéljenek veled/rólad.Teljesen általános dolog, hogy valaki otthagyja az egyetemet vagy szakot vált.

Senkinek semmi köze hozzá.Ismerek olyant aki kis faluban élt mindig is, de az egyetemi szakváltása miatt sem a családja sem a környék nem beszélte ki.

Nem értem a családodat, nyilván féltenek téged hogy mi lesz veled a jövőben plusz rájuk helyezi a nyomást a falu, merthát mindenkiismermindenkit(kisvárosban is ugyanez a szitu).Sokkal megérőbbek is lehetnének, én biztos az lennék a gyermekemmel ilyen helyzetben.

Csináld azt, amit szeretnél!Megfelelni mások elvárásainak és boldogtalan leszel vagy új lehetőségekkel élni és elégedettebben élsz.

Szia! Én egy kisvárosban lakom, és én első félév után váltok iskolát (jelenleg passziv féléven vagyok) engem anyukám teljes mértékben támogatott, apukám először nagyon csalódott volt, de nem azért mert hogy szégyelne, hanem aggódott, hogy nem lesz belőlem semmi. De én konkrét tervekkel álltam mindenki elé, hogy azért hagyom abba, mert semmi értelme sincs államilag támogatott féléveimet egy ilyen egyetemre elfecsérelni ha van másik célom, és ezt mindenki megértette. Mikor apukám látta hogy tényleg elkezdtem itthon készülni a másik egyetemre, emelt matekos tanárhoz járok, meg felsőfokú nyelvvizsgába is belekezdtem, már egyáltalán nem neheztelt rám, sőt most büszkébb rám mint valaha, igaz én nehezebb szakot fogok elkezdeni mint amin voltam, de hálistennek mindenki látja hogy teszek érte konkrét terveim vannak és már senki nem kételkedik bennem. Napersze kisvárosban ezer rosszindulatú ember, pletyka van, amikre az a véleményem, hogy 6 év múlva (akkor végzek az egyetemmel) meglátják mit is szólnak hozzá ha sikerül az, amiben ők megakarnának állítani a pletykáikkal, hidd el ha olyan emberek szólnak le, akik nem érték el azt amit te akarsz akkor csak féltékenység beszél belőlük, sajnos ilyen a falu/kisváros.

Szerintem ha van egy konkrét terved, hogy mit szeretnél tanulni, akkor ne azt tedd amit más akar, hisz a te életedről van szó, és ha sikeres leszel akkor mások átgondolhatják hogy mit is értél el te és ők ehhez képest mit.

A szüleidnek meg bizonyítsd be szerintem, hogy igenis sokat teszel a céljaidért és nem csak unalmadban váltassz.

Én is szakot váltok és engem sem támogattak a szüleim, sőt, a barátaim közül sem mindenki.

Személyes sztori:

Elkezdtem a gazdasági szakot, abszolút nem szerettem, folyton azon kattogtam, hogy mit kezdjek magammal. Aztán 180°-os fordulatot véve valamivek több, mint 1 éve eldöntöttem, hogy orvosira akarok jelentkezni. Volt belőle itthon perpatvar, amikor bejelentettem. Rosszul estek a szüleim (főleg az édesanyám) szavai. Hónapokig nehezteltek rám, de ez legfőképp nyáron ütközött ki (mert év közben nem sokat voltam itthon, kollégista lévén). Nem nagyon beszéltünk a dologról, azt hihették, hogy "elfelejtettem" az egészet, így meglehetősen meglepődtek, amikor nyáron ismét előhozakodtam a témával, ugyanis azon a ponton már 2 államilag elhasznált félévem volt, így meg akartam győzni őket, hogy halaszthassak, hogy ne fogyjanak az állami évek. Heti szinten volt vita, ha nem gyakrabban. Valahányszor tudatosítva lett bennem, hogy semmire kellő vagyok, nem vittem semmire az életben és mennyire elzüllöttem. Kinevettek, amiért (majdnem) 22 évesen akarok elkezdeni egy 6 éves képzést és folyton hangoztatva volt, hogy a "mennyire csalódtak" szöveg. Ezek mind elkeserítettek, hogy ezeket gondolják rólam. Az unokatesómhoz voltam hasonlítva (aki ezen a gazdasági vonalon végzett és most hü de jól keres; háza meg kocsija van. - Igaz, 32 éves), élősködőnek is tituláltak. Ezek nagyon megmaradtak bennem és igazuk is van, mert belekezdtem valamibe, amit nem fogok befejezni és nem tettem le semmit az asztalra, de a próbálkozásomat nem veszik figyelembe és annó pályaválasztásnál teljesen szabad kezet adtak, hogy "csináljak, amit akarok". Azóta megbékéltek a gondolattal, legalábbis most az érettségi és felvételi körüli időszakban nem mondtak semmit, látják rajtam, hogy készülök és nagyon be szeretnék jutni. Ettől függetlenül elvárják, hogy fejezzem be a közgázt is. Most levelezőn vagyok, de tudom, hogy nem fogom befejezni, nem hogy kedvem sincs hozzá, de ha felvesznek, időm sem lesz rá. Egyébként valahogy mégis jó lenje befejezni, csak hogy legyen egy diplomám, hogy végre "letegyek valamit az asztalra" nekik és megmutassam, hogy nem vagyok semmirekellő.

Egyébként ha csak a szüleim (betyöpösödött) álláspontját láttam/hallottam volna mindenhol, akkor lehet, hogy hagytam volna az egészet a fenébe. De az a szomorú valóság, hogy 18 évesen rengetegen döntenek rosszul a pályaválasztást illetően és sokan váltanak. Csak sajnos ez tényleg egy elbukás, egy kudarc, ami egy rakat negatív tulajdonsághoz párosítható.