Ha egybeolvasztják az Óbudai Egyetemet és a Pázmányt, akkor "veszélyben az egyetem"?
Az Óbudai Egyetemre járok. Előírhatnak vallásos, keresztény és egyéb ilyen tárgyakat pl biblia ismeretet azután, hogy egybeolvasztják? Mert a pázmányos tanterv ki van tömködve ilyen tárgyakkal.
Vagy milyen következményei lesznek, ha a rektor úgy fogalmaz, hogy "veszélyben az egyetem"?
Lesz bölcsész mérnöki kar.
Kizárt, hogy vallásos tárgyakat előírjanak xD
Azt felmenő rendszerben vezették be, így nem igazán ismerem, de még senkit sem hallottam reklamálni miatta. Most megnéztem a tantárgy leírását: 6 előadás, amiből 5 történelem (pl. zsidótörvények), egy pedig az egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatáról szól. Nem tűnik túl vallásosnak, bár ahogy említettem, nem kellett felvennem.
Azt nem tudom, hogy ha történik egybeolvasztás, akkor kaptok-e tőlünk tárgyakat. Ez gondolom csak új diákokat érintene, bent lévőknél a felvételükkor érvényes mintatantervet szokták figyelembe venni (ezért nem volt például nekem a Holokauszt tárgy viszont másik, amit már nem tanulnak a "kicsik" még igen). Ha kaptok tárgyakat, ITK-n nincs kötelező vallásos tárgy (leszámítva a holokauszt történetét, ha azt annak vesszük).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!