Ha felvesznek egyetemre és elértem a ponthatárt, akkor 100%, hogy szeptemberben indul a szak?
Más kérdéseknél eddig az volt a baj, ha jogszabályt idéztem :)
A felvételi a besorolási döntéssel majd a felvételi határozattal válik érvényessé, amely egy feljogosított szerv által hozott határozat. Nem egy lehetőség...
A besorolási döntés augusztus 5-ig, a felvételi határozat augusztus 8-ig születik meg. A beiratkozás és regisztrációs hét pedig valamikor szeptemberben van.
A felvételi határozat arról szól, hogy FELVETTÉK az adott intézménybe, amelyet a beiratkozásával tud szentesíteni. Az intézménynek a ponthúzásig van lehetősége arra, hogy döntsön arról, nem indítja a szakot. Akkor hirdethet "nem indul" eredményt is.
A jogszabály szerint, ha az intézmény hirdetett pontot, és a jelentkező elérte, kötelező besorolni.
" jelentkezőkről egységes rangsorolás alapján ponthatár alkalmazásával kell dönteni. Az adott képzésre ponthatár alatti eredménnyel senki nem sorolható be. Azt, aki a ponthatárt elérte vagy meghaladta - kivéve, ha az elbírálási sorrendben előbb szereplő helyre már besorolták -, kötelező besorolni."
"A felsőoktatási intézmény azt a jelentkezőt veszi fel, aki - a Hivatal értesítése alapján - hozzá lett besorolva."
Ismét mondom, nem opció. Ha besoroltak, a képző intézmény NEM DÖNTHET úgy, hogy téged nem vesz fel. Fel kell vennie.
Az az eset, ha senki nem iratkozik be, az nem a képző intézmény döntése. A kérdés arra vonatkozott, hogy a képző intézmény dönthet-e úgy, hogy nem veszi fel, ha besorolták. Erre a válasz még mindig egyértelműen NEM DÖNTHET ÚGY, ha van besorolási döntés a képző intézménynek az adott félévben FEL KELL VENNIE a hallgatót, ha a felvételi eljárása szabályszerű volt és a hallgató teljesíti a felvételi adminisztrációs követelményeit. Akkor is, ha a hallgató egyedül akar beiratkozni. Az, hogy milyen tanrendet kap, azt a hallgatói követelményrendszer szabályozza.
Érdekes helyzet lenne ha besorolják a hallgatót, ezáltal kizárják a pótfelvételi eljárásból, majd szeptemberben közlik, hogy bocsi, mégsem iratkozhatsz be... :)
Egyik szakon 3-an voltak összesen az evfolyamon...:)
Sok szak nem indul, ezért érdemes az adott szakot pesti egyetemeken is bejelölni, akkor biztos azt tanulhatod amit szeretnél, és nem kell várnod, amíg végre jelentkeznek elegen. Vidéken sokszor előfordul, hogy kisebb szakokat nem indítanak.
Ha hirdetnek ponthatárt, amit el is érsz, akkor fel vagy véve.
Na emberek, utána jártam.. Megkérdeztem az egyetem tanulmány osztályát mi történne ez esetben. Akkor is ELINDULNA!!! Igaza volt annak a válaszolónak, aki ezt írta.. Mondták, hogy határozatot kapunk, így a jogszabály értelmében kötelesek lesznek elindítani a szakot. A minimális kapacitás ahhoz kell, hogy elindulhasson a szak, tehát el lehessen indítani a beiratkozást. Az már más dolog, hogy pl: csak én megyek el. De akkor is fog indulni szerencsére. Szóval írjátok tovább a hülyeséget, sikerölt megrémiszteni engem..! De szerencsére az egyik válaszoló jól leírta, utána is jártam ezért.
Tehát okoskodjatok :)
Plusz a gólyatábor még a beiratkozás előtt van. Érdekes lenne, hogy oda is elmegyek, majd közlik szemptember elején, hogy "Bocsi, majd jövőre! " :)
Plusz aki önköltséges képzésre megy, annak a félév 40%-át még beiratkozás ELŐTT kell utalnia, tehát ennyit erről. Több kérdést én nem teszek fel a gyakorikérdéseken az ilyen idióták miatt, inkább kérdezek hivatalos intézménytől/embertől.
Elég érdekes válaszok vannak a kérdés alatt... :)
Én tavaly felvételiztem, a minimum kapacitás az 10 fő volt. Milyen érdekes, mégis 7 fővel indult el a szak. :)
12 embert vettek fel első helyre, 7-en mentünk el beiratkozni, mégis elindult :).
Ne higgy azoknak, akik azt mondják, hogy ha nem mennek el elegen beiratkozni, akkor nem indul. Ilyen NINCS! Ha van felvételi határozatod és be is iratkoztál akkor NEM tehetnek olyat, hogy nem indítják, mert akkor már hallgató jogviszonyban vagy az egyetemmel. Az is igaz amit Te mondtál, több iskolában a beiratkozás előtt kell utalni az összeget. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!