Szerintetek ilyen tudással érdemes elmennem főiskolába? 18/F
Az Egyetemi anyag és a középiskolai anyag teljesen más. Simán mehetsz, ne az utolsó válaszolóra alapozz. Szerintem ő nem is járt sehova.
A középsulis anyag arra jó, ha honfoglalózni akarsz, amúgy meg semmit nem tudsz kezdeni vele. Amióta végeztem a középiskolával és már dolgozok is mellette még tanulok is egyetemen sose kellett versetelemeznem, sose kellett azokat a matek feladatokat csinálgatnom amit ott vettünk, sose kellett töriznem, sose használtam azt, hogy a fáknak milyen részei vannak, nem használtam a kémiát semm, hogy bizonyos dolgokat számolgassak földrajzból sem használtam semmit amit ott tanultunk és a többi tárgyra is elmondható. A középiskolai oktatás már elavult. Felkéne zárkóznia a fejlődő világhoz képest, mert ez még 50 éve jó volt, de most már nem.
Az egyetemen úgy is megtanulsz mindent. Annyit kell most csinálnod, hogy 2 tárgyból ami szükséges lesz a felvételihez jól írd meg az érettségit. Arra a két tárgyra koncentrálj a többi 2-3-asra is jó lesz.
#11-nek:
Hát igen, neked valószinüleg tényleg nem kellett csinálnod semmit érettségi után. Utcatakarítói munkához az is tökéletes.
Nyilván nyelvtant, meg helyesírást sem kell tudnod, ahogy legalábbis te gondolod.
De nézd már meg, mennyi hiba van abban, amit írtál...
Olyan kifejezés sincs, hogy
"Felkéne zárkóznia",
mert ilyen esetben az ige és az igekötő közé más szó is beékelődik, tehát külön kell írni a három szót. Ez általános iskola 2.osztály.
Hasonlóan olyan sincs, hogy
"versetelemeznem",
mert ezt is külön írjuk.
Szóval tényleg, neked nem kellett csinálnod semmit, ez látszik, még a helyesírást sem kellett megtanulnod...
#12 Nem értem, hogy miért kell beleszólnod a helyesírásába.. Honnan tudod, hogy mindig rossz a helyesírása?
Másrészt az osztályfőnököm mesélte, hogy ő se volt jó tanuló, mégis lediplomázott, és tanár lett. Magyar és a történelemje lett 3-as a többi négyes, mégis gimis tanár lett.
Miért nem próbálhatom meg a főiskolát, ha már egyszerűen szeretném ezt csinálni? Be fogom bizonyítani, hogy igenis felvesznek! Nem fogom lehúzni a wc-n a célomat, mert szerinted nem vagyok alkalmas a főiskolára!
"az osztályfőnököm mesélte, hogy ő se volt jó tanuló, mégis lediplomázott"
Hát igen, manapság már minden hülyének odaadják a diplomát, főleg tanárin.
"mégis gimis tanár lett."
gimnáziumba bárkit felvesznek matek tanárnak,
mert akkora nagy hiány van. Szomorú, de igaz.
"Miért nem próbálhatom meg a főiskolát, ha már egyszerűen szeretném ezt csinálni?"
Senki
nem mondta, hogy ne próbáld meg. Kár tovább fírtatni a dolgokat. Ha van benned kellő érdeklődés, kitartás, akaraterő, akkor hajrá. Nem fog megakadályozni senki sem.
#15-
hát igen továbbra is látszik, hogy semmit nem csináltál. Lehet hogy adnak majd egy diplomát, de attól még semmit nem fogdz érni az iparban...
# 14 "gimnáziumba bárkit felvesznek matek tanárnak,
mert akkora nagy hiány van. Szomorú, de igaz."
Honnan gondolod, hogy matek tanár? :D Német-angol tanár és az egyik legjobb az összes közül. Nem csak a kitünő tanulók a legjobbak.
#10 "Mivel semmiből nem vagy kiemelkedő, inkább azt javaslom, egy szakmát végezz el."
Gondolom ezt is te írtad, és itt még nagyon úgy tűnik, hogy el se kezdjem..
De tényleg nem érdemes firtatni, mert ígyis úgyis elküldöm jövőre a jelentkezésemet.
#18: Nem tudom, honnan veszed a butaságaid,
szerintem előbb oldanék meg egy differenciálegyenletet mint te, nem mellesleg két műszaki diplomám is van.
A válaszaiddal pusztán annyi a probléma, hogy a zöldeket, amit itt összehordasz, fele sem igaz.
A saját álláspontod erőszakolod másokra, amit önmagában még nem is vetnék el, de butasága révén felháborító, hogy az népbutítást gyakorol az olvasókra.
Azt meg végképp nem értem, hogy miért vagy büszke arra, hogy még írni sem tudsz, mert amit odahánytál az fogalmazásból 1-es. Sajnálom, hogy a tanáraid is annyira műveletlenek voltak, hogy ezt neked nem rótták fel soha, megengedve így, hogy egy bőlcsödés szinten maradj.
És a #18-ban megint a butaságát tudatja...
1. Főmondat nagybetűvel kezdődik.
2. A főneveket a magyar nyelvben nem írjuk nagybetűvel, mint pl. a németben.
3. Az "s" előtt vesszőt kellett volna tenni.
4. Honlap neve elé határozott névelő kell! Olyan nincs a magyar nyelvben, hogy
"kompenzálod gyakorikerdeseken",
legfeljebb olyan hogy
kompenzálod a gyakorikerdeseken.
Egy mondat, négy súlyos helyesírási hiba.
Gratulálok!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!