SNI-s (Asperger szindrómás) fiam elkezdte az iskolát egy intézményben. A jövő évtől kivették az alapító okiratból hogy fogadják az autista spektrumzavaros gyerekeket. Mit lehet (kell-e valamit) tenni, mert továbbra is szeretnénk oda járni?
Az miért sajnos, hogy SNI-s? Ha nem lenne az, akkor lenne súlyos probléma. Az az érzésem, hogy szégyellve van ez a diagnózis, meg problémaként kezelve. Amennyiben ez így van, úgy ez sért engem, mint Asperger-szindrómást.
A kérdésre a megoldás "rögtön kéznél van". A szakértői vélemény kerek-perec kimondja, hogy abban az intézményben kell fejleszteni.
Én azt csinálnám, hogy fognám a szakvéleményt, leülnék ott az igazgatóval és határozott fellépéssel meggyőzném, hogy mindenkinek az érdekében jobb, hogy ha a gyermek bent marad (Mások lehet, hogy finoman kérlelnék, de nálam ez nem mindig szokott működni és az állapotom miatt máshogy kommunikálok. Az ilyen helyzeteket nem tudom rendesen kezelni a gyakorlatban).
Az igazgatóhoz intézett kéréshez az indoklás szintén benne van a kérdésben: Jó magaviselet, elfogadható tanulmányok, emellett hivatalos szakvélemény van róla.
Asszertív kiegészítő ötlet, hogy meg kell tudni az igazgatótól, hogy ha ez nem lenne elég, úgy mi kell ahhoz, hogy ezekkel az érvekkel számodra kedvezően döntsön.
Bízom abban, hogy valamelyest tudtam segíteni a (véleményem szerint) korlátozott ismeretem által és bocsánatot kérek az esetleges agresszív hangnemért.
"Az miért sajnos, hogy SNI-s? Ha nem lenne az, akkor lenne súlyos probléma. Az az érzésem, hogy szégyellve van ez a diagnózis, meg problémaként kezelve. Amennyiben ez így van, úgy ez sért engem, mint Asperger-szindrómást."
A kérdésből úgy vettem ki, hogy AZ sajnos, hogy van szakértői vélemény.
Mi most készülünk a fiammal kivizsgálásra, de nem a suli küldött, nem megyünk nevelési tanácsadóba, "csak" orvoshoz. Pusztán azért, mert diagnózist (és szükség esetén segítséget) akarok, DE szakvéleményt (BÉLYEGET!) nem.
"Az miért sajnos, hogy SNI-s? Ha nem lenne az, akkor lenne súlyos probléma. Az az érzésem, hogy szégyellve van ez a diagnózis, meg problémaként kezelve. Amennyiben ez így van, úgy ez sért engem, mint Asperger-szindrómást."
Maga a szakértői vélemény a sajnos, mert így meg van kötve az ember keze. Bár a kérdés írása óta már szereztem infókat, és ma találkozom az igazgatóval az ügyben. Ketté lehet bontani, mert van egy orvosi diagnózis az Aspergerről és egy pedagógiai szakvélemény emiatt hogy SNI-ként kell(ene) vele bánni. Hozzáteszem, hogy pont az iskolai magatartás és egyéb dolgokban keményen benne van az átlagban, tanulásban meg az átlag felett. Amúgy nem volt kemény a válasz, írásban úgysem jön át az emelt hangnem :-)
Kedves első! Nem a diagnózis a gond, hanem az, hogy a jelenlegi oktatási rendszerben az SNI-kód iszonyúan korlátozó. Mi is ebben a cipőben járunk sajnos, ott tartunk, hogy "levetetem" a kódot a gyerekről.
Kérdező:
Sajnos a bizottságok szigorítottak, kiadták nekik "fentről": nem jelölhetnek ki olyan intézményt, aminek nem szerepel az alapító okiratában az adott fogyatékossági kategória. Nem akarlak elkeseríteni, de ez később még több problémát fog okozni... középiskola ugyanis alig van olyan, ami fogad autit. Lányom jövőre hatosztályos gimibe szeretne menni, minden esélye megvan rá, esze megvan hozzá, tanulmányi eredményei is indokolják, de csak EGYETLEN gimi fogadná a kódjával, ami tőlünk elég messze van... Ő egy másik gimnáziumba szeretne menni nagyon, ez minden vágya... A többit írom privátban...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!