Egy kémia Bsc diplomával hol lehet elhelyezkedni?
Azt tudom, hogy az illető "vegyész" lesz, de ez mit takar? Oké, ilyen laboratóriumban/(gyógyszer)gyárban dolgzik de pontosan mivel foglakozik? Hallottam olyat is, hogy van külön szerves vegyületekkel foglalkozó vegyész is, ő mit csinál? Illetve egy számomra nagyon érdekesnek tűnő állás, aminek az a neve, hogy molekulaépítő (?), ez utóbbiról neten semmit nem találtam, meg igazából a kémia mint egyetemi szakról sem túl sokat...
És ha Msc-t is szerzel mellé, az milyen új lehetőségeket nyit meg?
Vegyész BSc-vel vegyésztechnikusnak vesznek fel. Vagyis nagyrészt mintaelőkészítéseket és rutinméréseket fogsz végezni. És persze te fogod elmosogatni az összes lombikot, főzőpoharat, köcsögöt. Ha iparban dolgozol akkor várható hogy műszakba helyeznek majd. Szóval jellemzően gépiesebb, monotonabb melót fognak rádbízni.
MSc diplomával már jobban fogsz keresni, és a kulimunka is elkerül majd. Kb 3 féle helyre mehetsz:
- iparba: lehetsz valami művezető, termelésirányító. jól kereső hely, de általános iskolai kémia elég hozzá hiába várják el az MSc-t. Ez egyébként igaz a laborfelszerelést áruló cégek sales-es állásaira is.
- valami analitikusnak: analizálhatsz a lóhúgytól kezdve a meteoritokig mindent.
- szerves vegyésznek: mindenféle szintetikus reakciót fogsz csinálni és 50 évesen elpatkolsz rákban.
Utóbbi kettő között nem nagyon van átjárás. Vagy az egyikre szakosodsz vagy a másikra gyúrsz rá.
Illetve mehetsz még PhD-zni MSc után de azt akkor se ajánlanám ha a halálos ellenségem lennél. Ennek ellenére sok helyen kérik a PhD-t is. Ez nem vegyész specifikus dolog, fizikusoknál, biológusoknál szintén így van.
Bsc-vel valóban, max technikusnak vesznek fel. Semmi értelme nem volt a kémia képzést kettészedni, így ajánlott az msc.
Molekulépítő? Nos, bejön a megrendelő, hoz egy papírt egy bonyolult szerves molekula rajzával, azt mondja: "10 g kellene, van rá egy milkám", te pedig nekiállsz, hogy összerakd. Egyesek legózásnak hívják, én inkább karácsonyfa díszítésnek :D.
Értem, köszönöm a válaszokat!
A PhD-nek miért nincs értelme?
Ez a "karácsonyfa díszítés" nagyon jó murinak tűnik :DD de mi ennek a haszna?
Hogy mi a haszna? Ott van pl. a kedvenc történetem:
Beállított a holland megrendelő a BorsodChemhez és ugyanaz történt amit a kettes válaszoló is írt:
- Itt van ez a molekula, gyártsatok le belőle 100 kg-ot.
A BorsodChemes fiúk jó vegyészek voltak és nem ijedtek meg ettől feladattól, így egy hónap múlva már kész is volt a két hatalmas zsák szép fehér kristályos anyag. A holland megrendelő elvitte és jöttek az újabb és újabb megrendelések ugyanerre az anyagra. Ezzel egyidejúleg Hollandiában valahogy terjedni kezdett egy MDE nevű drog és ami a hatóságokat is elképesztette az az, hogy hirtelen milyen hatalmas mennyiségben került az utcákra és hogy azt milyen jó minőségben állították elő...
Aztán persze sikerült az áru eredetét visszavezetni a BorsodChemig. Ez volna hát a magyar Heisenbergek igaz történte. :D
Viccet félretéve, nem nehéz belátni hogy pl. az egész gyógyszeripar szerves szintézieskre épül. És mivel gyakorlatilag végtelen számú szerves molekula állítható elő ezért igyekeznek is minél többet szintetizálni hogy újabb és újabb hatóanyagokat állítsanak elő.
Ha lesz időm majd írok pár dolgot a kémia PhD-ről is.
# 4-es jól írja:
Kitalálnak egy molekulát, hogy xy-ra jó lesz. Namost, ezt ellenőrizni kell, kell pár gramm a patkány/egér tesztekre: hát kiadják, valaki csinálja meg nekik. Aztán, ha beválik, akkor lehet kilós-tonnás tételben gyártani. (Persze azért bonyolultabb :))
De amúgy kismillió meg egy dologra lehet jó: gyógyszerhatóanyag, intermedier, növényvédő szer, műanyag-adalékanyag...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!