Magántanulók! Veletek is másképp bánnak a tanárok?
Többi lent.
Figyelt kérdés
Első óta kitűnő tanuló voltam, ám úgy alakult az életem, hogy külföldre költöztünk a családommal és egy jó magyar gimnázium magántanulója lettem. Amikor félévkor otthon voltam vizsgázni nagyon csúnyán bántak velem a tanárok. Az mellett, hogy majdnem mindegyik kioktatott, hogy rossz így az életem és mennyivel jobb lenne ha minden nap bejárnék, a vizsgáim eredményeivel is szórakoztak. Pár tárgy volt csak, amit meg tudtam nézni kijavítva is, de amikor megláttam, hogy a pontszámok alapján négyes dolgozatomra kettest adott a tanár kicsit mérges lettem... Ezen kívül egy másik tárgyból vizsga előtt délután kaptam meg a vizsga anyagát. Ezek mellett majdnem mindenből sokkal több mindent kérdeztek mimt az átlagos diákoktól. Bevallom, ebben a negyed évben (mert ennyi ideje élek kint) nem tanultam annyit mint régen, de az, hogy ennyire rossz jegyeket adtak ez nem csak az én hibám. A titkárságon el is mondták, hogy én egy probléma vagyok a magámtamulóságom miatt, hisz fogjam fel minden tanárnak van élete és nem érnek rá arra, hogy egy gyerek miatt ők bent maradjanak és plusz munkát végezzenek. Az iskola nevét nem szeretném elmondani csak annyit, hogy ez egy viszonylag híres magán iskola. Tehát a kérdés: Veletek is bántak már így a tanárok? Szerintetek ez normális? Igazuk van, ha a magántanulókat ember számba sem veszik?
Hogy miként állapítottad meg hogy mi a négyes pontszáma nem tudom. Ez a pontszám tanártól függ (esetleg dolgozattól). Talán még az írásbeli és a szóbeli összesített eredményétől.
Esetleg nem merült fel benned, hogy a magántanulóság miatt nem foglalkozol annyit a tanulással mint az iskolában lévő társaid és ezért nem sikerülnek úgy a vizsgáid?
Nálunk a diákokat emberszámba veszik. Lehet hogy te bántásnak érzed és a tanáraid egyáltalán nem bántásnak szánták.
A sulimban van 8 magántanuló. Most félévkor az egyiket matekból megrántották. Ment a hőbörgés, hogy milyen szemét a tanár (kedvenc tanárom) aztán kiderült, hogy 10%-os dogát írt a delikvens. Utána azon problémázott végzősként hogy szóban nem javíthatott. Erre már mi többiek mondtuk neki, hogy az érettségin 12% alatti írásbeli bukást jelent. Most meg haragszik a világra (szerintem jogtalanul de az ő dolga).
2018. jan. 30. 07:17
Hasznos számodra ez a válasz?
2/3 anonim válasza:
Nem voltam magantanulo es kicsit off is, de elsőnek írnám.
Gimiben volt nem egy olyan tanárom, akinél 3 azonos pontszamot elért dolgozatra 3 kulonbozo jegyet adott...
Olyan is aki ugyan arra a válaszra másnak adott pontot, nekem nem...
És volt pofajuk megmagyarazni, hogy a masik azonos valasza miert ertekesebb...
Viszonylag jonevű gimibe jártam pesten, 7. Kerület.
2018. jan. 30. 14:52
Hasznos számodra ez a válasz?
3/3 anonim válasza:
Velem is iszonyat bunkók, és olyat kérdeztek amiket fel sem írtak, hogy meg kell tanulni.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!