Valaki hogy ér rá vizsgaidőszakban nyaralgatni?
Két hete Dominikán van, Karácsonyra jön haza.
Mindent hogyan tudott áttenni januárra?
Mert oké, hogy kijöhet, de nekem 4 vizsgám van ezen a héten és úgy leszek kb. felesben, mert van aminek szóbeli része is van.
Simán, max sűrű lesz a január, plusz nem biztos, hogy Dominikán semmit nem készül. Végül is lesz egy januárja megcsinálni, vagy neki később jön az a hét, amelyiken négy vizsgája is lesz.
Viszont azt soha nem értettem az egyetemi közegben, hogy miért kezd el mindenki a másik életében és tanulmányaiban turkálni/idegeskedni az első adandó percében. Illetve de, pontosan értem, hogy miért, csak annyira szent mindenki szemében a vizsgaidőszak, hogy szinte eszedbe se juthat, hogy amúgy mindannyian felnőtt emberek vagytok/vagyunk, és ha a másik bevállalt valamit valahogyan, akkor az csak az egyetemre és rá tartozik. Ez szerintem valahol sokkal mélyebben gáz, mint egy kéthetes "nyaralgatás".
(olyan szakra járok, amit mindenki nehéznek mond, már ha érvénytelenítené a véleményemet, hogy jaj én úgyse érthetem)
Ugyanarra a szakra járunk, BGE.
De hát van, ami csak most van.
Én nem irigxkedem, csak nem tudom hogyan csinálja, ennyi.
Ohh, a régi szép vizsgaidőszak!!
Én igyekeztem minden elővizsgát megcsinálni, vagy megajánlottat szerezni. Így átlagban maradt 6-7 vizsgám. A nehezeket mindig decemberben tudtam le, volt hogy december 23-án még genetikából vizsgáztam. Na de január középéig vissza se mentem, akkor megcsináltam a többit.
Nem büfészak, természettudományi. Nem árt, ha nem vagy segghülye, magolni mindenki tud, de az nem segít... írj jó jegyzeteket év közben, figyelj oda, amennyire lehetséges és a legfontosabb, hogy közben ne felejts el élni 😀
Ui. Azért majd meglátod,hogy sikerül a nyaraló barátodnak a vizsgaidőszak!
Uui. Ne nyááávogj, tanulj
Nekem is mindig van min. 1, de inkább 2 hetem a vizsgaidőszakom végén (pedig nehéz szak, de ugye úgy kell beosztani, hogy az esetleges UV(k) is beleférjenek:D). Mondjuk vizsgaidőszak közben nem mennék el, vizsgák után szoktam pihenni.
De ahány szak és ahány ember, annyiféle megoldás.
Nekem is vannak évfolyamtársaim, akik közvetlenül a szorgalmi időszak végén inkább pihennek egyet (a szorgalmi időszak vége elég fárasztó, sok a zh, beadandó stb.), és utána vetik bele magukat ismét a tanulásba.
6 hét vizsgaidőszak van nálunk, az azért sok mindenre elég:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!